Csúszós utakra figyelmeztetik egymást a Volvók

A Volvo Cars a közlekedésbiztonság javítását célzó törekvéseinek égisze alatt egész Európában elérhetővé teszi úttörő jelentőségű biztonsági technológiáját. Ez a megoldás lehetővé teszi a Volvo járművek számára, hogy egy felhő alapú hálózaton keresztül kommunikáljanak egymással, és figyelmeztessék a vezetőket a közelükben található csúszós utakra és egyéb veszélyekre.

A vészvillogóra figyelmeztető, illetve a csúszós útra figyelmeztető funkciókat még 2016-ban vezették be Svédországban és Norvégiában a Volvo 90-es modellcsaládjának típusain. Ezek a szolgáltatások mostantól egész Európában elérhetők. A 2020-es modellévtől fogva minden új Volvo alapfelszerelésként kínálja a funkciót, egyes korábbi típusok pedig visszamenőleg is kibővíthetők vele.

A Volvo által elvégzett biztonsági kutatások kimutatták, hogy amennyiben a vezetők a tényleges forgalmi helyzethez igazítják sebességüket, azzal drámai mértékben csökkenthető a balesetek kockázata. A csatlakoztatott biztonsági technológiák révén az autóvezetők időben értesülhetnek a rájuk leselkedő veszélyekről, és kellő idejük marad alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Ezáltal a technológia támogatja a helyes vezetői magatartást, és javítja a forgalom biztonságát. A szolgáltatások egész Európára kiterjedő bevezetésével a Volvo Cars ismételten arra invitálja az autóipar szereplőit, hogy csatlakozzanak a Volvo kezdeményezéséhez, és osszák meg egymással a közlekedésbiztonságra vonatkozó anonim adatokat.

Ezen adatok valós idejű megosztásával nagyban javítható a közlekedés általános biztonsága; a hatás annál erőteljesebben érezhető, minél több autót kapcsolunk össze. A Volvo Cars és a Volvo Trucks a tavalyi évtől kezdve megosztott adatok segítségével figyelmeztetik a járművezetőket a rájuk leselkedő veszélyhelyzetekre Svédországban és Norvégiában.

A Volvo Cars annak idején az autóiparban elsőként vezetett be ilyen jellegű rendszereket. Amint bekapcsol egy, a technológiával felszerelt Volvo gépkocsi vészvillogója, a vészvillogóra figyelmeztető rendszer a felhő alapú szolgáltatáson keresztül figyelmeztetést küld minden, a közelben található Volvo gépkocsinak, figyelmeztetve a vezetőt a potenciális vészhelyzetre. Ez különösen hasznos beláthatatlan kanyarok vagy bukkanók előtt.

A csúszós útra figyelmeztető rendszer révén nem csupán az aktuális útviszonyokkal lehetünk tisztában, hanem az előttünk álló útszakaszokon uralkodó körülményekről is értesülhetünk. Ennek érdekében az előttünk járó autók névtelenül adatokat gyűjtenek és továbbítanak, figyelmeztetve az utánuk jövőket a csúszós útszakaszra.