Munkásszálló Hajdúböszörményben

munkásszállás
Budapesti munkásszálló, 1985 Fénnyel írott történelem. Magyarország fotókrónikája 1845-2000. Fotó: Korniss Péter Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára, Budapest
 Kilencven lakót befogadó munkásszállót alakítanak ki Hajdúböszörményben – közölte a hajdú-bihari város önkormányzata.

A közleményben azt írták: a központi munkaerőpiaci program keretében 240 millió forint támogatást nyertek el, amelyhez a Hajdúböszörményi Vagyonkezelő Zrt. 60 millió forint önerőt biztosít. A munkásszállónak a Dobó István utcai egykori iskola önkormányzati tulajdonú épülete ad majd otthont. A beruházás során a régebbi szárnyban tíz apartmant hoznak létre, amelyekhez vizesblokk és konyha is tartozik majd. Az iskola másik részében ötfős szobákat alakítanak ki, itt a vizesblokkok mellett lesz közös konyha, mosókonyha és közösségi tér.     Az épületben felújítják a külső homlokzatot, kicserélik a nyílászárókat, a burkolatokat, korszerűsítik a fűtési rendszert, és az ingatlan területén parkolókat is létesítenek.

Ignáth Szilvia, az önkormányzat sajtóreferense az MTI érdeklődésére közölte: a munkásszálló kialakítását a Tungsram cégcsoport hajdúböszörményi gyárának közelsége, a vállalat jövőben várható fejlesztései, továbbá a debreceni beruházások, például a BMW-gyár építésének munkaerőigénye indokolja. A kivitelezés a közbeszerzési eljárás után, várhatóan 2020 tavaszán kezdődhet el.