A thyssenkruppal új időszámítás kezdődik Pécsen

 A német thyssenkrupp vezérműtengelyeket gyártó üzemének létrehozásával új időszámítás kezdődik Pécsen – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a beruházást elindító, ünnepélyes rendezvényen Pécsen.

A thyssenkrupp zöldmezős beruházással, a magyar kormány 5,57 milliárd forintos támogatásával megvalósuló üzemében nagyhatékonyságú vezérműtengely – és elektromotor alkatrészeket állítanak majd elő. A mintegy 200 új közvetlen munkahelyet teremtő épület már jövőre elkészül, és várhatóan a sorozatgyártás is elindul 2020-ban, 2022-ben pedig már teljes kapacitással termelhet a létesítmény.

Marc de Bastos Ecktein, a thyssenkrupp Hungary Components Technology Kft. ügyvezetője elmondta, az elmúlt években jelentős fejlődést ért el a vállalat Magyarországon, több mint 50 milliárd forintot fektetett be Magyarországon. A mai kor legmodernebbjeinek számító gyáraikban nem csak a termék, hanem az előállítás módja is világszínvonalú, tette hozzá.

A thyssenkrupp egésze felkészült az autóipar változásaira, mint amilyen például az elektromos járművek előretörése, így “gyorsan, rugalmasan képesek reagálni a piaci folyamatokra” – fogalmazott. Azt mondta, a pécsi gyár a jövő technológiáját képviseli mind a gyártást, mind a termékeket érintően.

A thyssenkrupp az autóipar és az erőgépipar számára világszerte mintegy 34 000 munkatárssal készít hightech komponenseket. Az autóiparban a termékpaletta a vezérműtengelyektől, hengerfejelemektől az integrált vezérműtengelyeken, kormány- és lengéscsillapító rendszereken át a rugókig és stabilizátorokig, valamint a futómű-összeszerelésig terjed. Ipari területen a thyssenkrupp erőgépekhez és szélerőművekhez szállít komponenseket, valamint számos alkalmazást biztosít általános gépgyártáshoz. A Components Technology üzleti terület a 2018-2019 üzleti évben mintegy 2500 milliárd forint árbevételt ért el.

A thyssenkrupp Components Technology budapesti leányvállalata 1999 óta foglalkozik személyautók elektromos kormányrendszerének fejlesztésével, mint a cégcsoport egyetlen elektronikai és szoftverfejlesztési központja. Győrben a thyssenkrupp Automotive Systems alváz-specialistái 2013 óta komplett futóműveket állítanak össze az Audi Hungária Motor Kft. részére. 2016-ban Jászfényszarun két üzemben kormányművek és hengerfejbe integrált vezérműtengelyek gyártását indították el 2018-ban, Debrecenben pedig csavarrugó- és stabilizátorgyárat működtetnek.

A nyilvános cégadatok szerint a thyssenkrupp Components Technology Hungary a tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben 63 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt és több mint 522 millió forint adózott eredményt ért el.