Új csarnok épül a szolnoki járműjavítóban

Mintegy 800 millió forintból épülő új, háromállású felületelőkészítő- és fényező csarnok kivitelezése kezdődik a napokban a MÁV-Start Zrt. Szolnoki Járműjavítójában, miután sikeres közbeszerzési eljárást követően a társaság szerződést kötött a nyertes Bolax Kft.-vel.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: 1200 négyzetméteres új csarnok épül a meglévő helyére, a tervek szerint 2022 elejére elkészülő beruházás tíz-tizenöt új munkahelyet teremt, és a már ott dolgozó mintegy 1200 embernek is stabilitást jelent.     Hozzátette: jelenleg három IC+ kocsit tudnak havonta kibocsátani, a beruházás után már havi négyet fognak. Ezáltal az IC-flotta sokkal gyorsabban tud kicserélődni – mondta, hozzátéve: a jelenlegi járművek negyven-ötven évesek. “Ez jó Szolnoknak, az üzemnek és az utasoknak, akik ezekkel a járművekkel tudnak utazni” – jegyezte meg.

A vezérigazgató szólt arról, hogy folyamatosan zajlik az IC+kocsik gyártása, arra készülnek, hogy idén decemberben már az ötvenedik IC+ készül el.     Zajlik egy 8000 négyzetméteres, villamosmozdony-javító csarnok modernizációja is. Ennek a mintegy egymilliárd forintos, jövő márciusban elkészülő fejlesztésnek köszönhetően a KISS új emeletes motorvonatok karbantartását is el tudják itt végezni – tájékoztatott.