Rákaptak a Skodákra a törökök

Tavaly kissé több mint egymillió autót értékesített a Skoda, 19,1 százalékkal kevesebbet a 2019-es 1,24 milliónál – jelentette be a cseh vállalat.

A Skoda 2020-ban sorban a hetedik egymást követő évben adott el több mint egymillió autót, igaz, tavaly mindössze 4800-zal többet. A legnagyobb érvágást a tavaszi járványvédelmi zárlat idején elrendelt 39 napos üzemleállás okozta számára.     A leállás következményeinek az orvoslására a Skoda minden egyes piacán a helyi sajátosságoknak leginkább megfelelő ösztönzőkkel sietett a márkakereskedők segítségére az eladások felfuttatása érdekében. Június elejére már ismét lendületet is vettek a Skoda eladásai a nemzetközi piacon. Az év második felében így 578 ezer autót értékesített a Skoda, míg az első félében 427 ezret.     Egyes piacokon kiemelkedő mértékben növelte eladásait tavaly a Skoda: Törökországban 56,3 százalékkal 24,2 ezerre, Egyiptomban pedig 56,3 százalékkal 5,5 ezerre.

Nyugat-Európában 434,5 ezer autót adott el tavaly a Skoda, 16,5 százalékkal kevesebbet a 2019-esnél. A decemberi 41,7 ezres eladás viszont már csak 1,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi 42,2 ezres értékesítéstől.

A legnagyobb európai piacán, Németországban 181,8 ezer autót adott el a Skoda, 15,4 százalékkal kevesebbet az előző évinél. A decemberi 16,6 ezres értékesítés viszont már 1600 autóval, 10,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

Közép-Európában 15,7 százalékkal 181,9 ezerre csökkentek az eladások, a piaci részesedés viszont 1,74 százalékponttal 19,65 százalékra emelkedett. Csehországban 83,2 ezer autót értékesített a Skoda, 11,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Piaci részesedése pedig 3,34 százalékponttal 41,0 százalékra emelkedett.

Kelet-Európában Oroszország nélkül 20,8 százalékkal 39,8 ezerre csökkentek az eladások. Oroszországban viszont 6,8 százalékkal 94,6 ezres rekordra.     Legnagyobb piacán, Kínában 38,7 százalékkal 173 ezerre csökkentek a Skoda eladásai.

A legnagyobb példányszámú modell, a Magyar Év Autója 2021 díjra jelölt Octavia eladásai tavaly 29,2 százalékkal 257,4 ezerre csökkentek. Növekedést csak a Scala és Kamiq modellek értek el tavaly, 61,7 százalékkal 63,2 ezerre és 99,0 százalékkal 128,5 ezerre.