Jól megy a Toyotának

A Toyota Motor japán járműgyártó a vártnál nagyobb, 54 százalékos működési nyereségnövekedést ért el a december végével záródott pénzügyi harmadik negyedévben.

A járműeladásban tavaly világelső cég működési profitja 987,9 milliárd jen (9,45 milliárd dollár) lett, jóval felülmúlta a szakértői várakozások átlagában szerepelt 565,51 milliárd jent. A Toyota valamennyi régióban javítani tudott a harmadik negyedévben, a működési profitja például Japánban 34 százalékkal, az észak-amerikai régióban pedig a duplájára emelkedett.    Az adózott negyedéves eredmény 50 százalékkal, 838,7 milliárd jenre (8,02 milliárd dollár) ugrott.

A cég új előrejelzésében a március végével záródó folyó pénzügyi évre rekordszintű, 2 ezer milliárd jen működési nyereségre számít, az eddig becsült 1300 milliárd jen helyett. Javított a pénzügyi évben eladásra kerülő autók számán is, azt az eddig 9,4 millióról 9,7 millióra módosította. Az adat tartalmazza a Toyota leánycégei, a Daihatsu Motor és a Hino Motors eladásait is.

A naptári évet alapul véve a Toyota Motor adta el a legtöbb autót tavaly a világon, négy év után került ismét az élre, leszorítva az addigi listavezető Volkswagen-csoportot. A Toyota – a leánycégei értékesítését is figyelembe véve – 9 millió 528 ezer járművet adott el 2020-ban, 11,3 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. A második helyre visszacsúszott Volkswagen 9 millió 305 ezer járművet adott el, 15,2 százalékkal kevesebbet mint 2019-ben.