A hibridről is lemond a Volvo

Volvo
A következő évtizedben már csak elektromos autókat fog gyártani a Volvo – jelentette be a kínai tulajdonban lévő svéd autógyártó.

A Volvo Cars minden belsőégésű motoros modelljét kivezeti a piacról 2030-ig, beleértve a hibrid hajtásláncú modelleket is. “Hosszú távon nincs jövője a belsőégésű motornak” – nyilatkozta Henrik Green, az autógyár technológiai igazgatója. Az elektromos hajtású autók gyártására való teljes átállás tervét az elmúlt években az elektromos mobilitás iránt ugrásszerűen megnőtt kereslet ihlette meg – mondta.     “A sikeres működéshez nyereséget termelő növekedésre van szükség. Ezért aztán a csökkenő volumenű üzletág helyett a jövő technológiáiba invesztálunk inkább, az elektromos hajtáslánc technológiába és a digitalizációba” – idézi a közlemény Hakan Samuelsson vezérigazgató nyilatkozatát.

A Volvo tavaly mutatta be első teljesen elektromos XC40 Recharge modelljét. Második teljesen elektromos modelljét, a C40-et március 2-án mutatta be a Volvo.

A Volvo globális értékesítésének a felét 2025-re teljesen elektromos autók adják majd, a másik felét pedig hibrid járművek. A Volvo Cars emellett forgalmának a súlypontját fokozatosan internetes értékesítési csatornára helyezi át. A teljesen elektromos modellek kizárólag a Care by Volvo platformon lesznek majd elérhetőek. A világszerte működő 2400 márkakereskedő a jövőben csak szerviz szolgáltatásokat nyújt majd és az online vásárlások lebonyolításában nyújt majd segítséget ügyfeleinek.

A Volvo Cars svédországi autógyártó vállalatot a kínai Zhejiang Geely Holding Group 2010-ben vásárolta meg az amerikai Ford konszerntől.