Veszélyes közlekedés a városban

közlekedés
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában ezúttal a városi közlekedés biztonságát vizsgáljuk, sok információval és jó tanáccsal.

Szinte minden autós utazás része a lakott területen, városban való közlekedés. Alapvető fontosságú, hogy a KRESZ-ben is külön szabályok vonatkoznak a lakott területen való közlekedésre, hiszen itt más közlekedők szinte biztosan felbukkannak, akikre külön is oda kell figyelni.A városban minden pillanatban találkozhatunk gyalogosokkal, kerékpárosokkal, sok az üzlet, amely előtt rakodást végezhetnek, sok az újépítés-felújítás, és még sorolhatnánk. Azaz egy sor olyan körülmény nehezíti a közlekedést, amelyek lakott területen kívül kevésbé jellemzők, ráadásul ezekkel egy rövidebb utazás alkalmával is tömegesen találkozik az autóvezető.

Milyen kirívó szabálytalanságokkal találkozunk, milyen veszélyeket rejtenek ezek és hogyan tudunk biztonságosan vezetni a település határain belül?

Sorozatunk márciusi részében részletesen foglalkoztunk már a gyalogosbalesetekkel, de érdemes egy mondatban feleleveníteni a legfontosabb tudnivalókat. A gyalogosok – egy járművel szemben – a legvédtelenebb résztvevői a közlekedésnek. Természetes, hogy a kijelölt-gyalogosátkelőhelyekhez közeledve erősen defenzív vezetési módot kell választanunk, hogy még a gyalogosok váratlan megjelenése esetén is biztonsággal meg tudjunk állni. Ezen kívül iskolák, óvódák, játszóterek környezetében is kiemelt figyelmet kell fordítani az útmenti gyalogosokra, és itt ki kell emelni a gyermekeket, akik esetleg nem a zebrán próbálnak átkelni az utcán.

közlekedés

Védettség szempontjából a kerékpárosok sincsenek sokkal jobb helyzetben a gyalogosoknál. Bár városainkban a kerékpárút-hálózat egyre sűrűbb, nem minden bringás választja a dedikált utakat. A pandémiás időszakban erősen megnövekedett a bringával közlekedők száma, nem csak az ezt a közlekedési módot választók miatt, hanem a biciklis ételfutárok is egymást érik az utakon. Az ő biztonságuk érdekében előzéskor mindig tartsunk legalább 1,5 méteres oldaltávolságot! Ha ez az útviszonyok, vagy a közlekedési szituáció miatt nem lehetséges, akkor ne legyünk restek lefékezni és kivárni amíg a biztonságos előzés feltételei fennállnak.

Párhuzamos közlekedés

Nagyvárosainkban sokszor több sáv is rendelkezésünkre áll azonos irányban való haladáshoz. Ezeken az útszakaszokon sokszor tömött sorokban haladnak a járművek, de nem szakad megfeledkeznünk arról, hogy előnyszerzés, gyorsabb haladás miatt nem szabad váltogatnunk a sávokat. A cikázás nemcsak szabálytalan, hanem veszélyes is, mert a szabályosan közlekedő autóstársak nem számítanak arra, hogy eléjük vágnak.

Több forgalmi sáv estén kiemelten fontos a már korábban is említett gyalogos-átkelőhely megközelítés. A zebránál, ha a szomszédos sávban már áll egy jármű, mindenképpen meg kell állnunk, hiszen az álló autó takarásában jó eséllyel ott van egy gyalogos.

Sebességhatárok

Lakott területen nem lehet mindenhol 50 km/órával haladni. Sok helyen további korlátozásokkal találkozunk, amit nem csak a büntetések elkerülése miatt érdemes betartani, hanem azért, mert a közlekedésszervezők tapasztalatai alapján az útszakaszon ez a biztonságos legnagyobb sebesség.

Lakott területen belül, legyünk nagyon türelmesek, gyorshajtással, cikázással, szabálytalankodással sokkal kevesebbet nyerhetünk, mint amit veszíthetünk!