33 ezer Skodából hiányzik csip

Skoda
Alkatrészhiány miatt korlátozni kényszerül termelését a következő időszakban a legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto – közölte Martina Gillichová, a Skoda szóvivője Mladá Boleslavban.

Gillichová megerősítette, hogy az alkatrészek közül elsősorban a csipek hiányoznak, ezért jelenleg hetente mintegy ötezer Skoda személygépkocsit nem tudnak befejezni. Szerinte a csiphiány minden modellt érint. “Azzal számolunk, hogy a következő egy-két héten olyan akut lesz a csiphiány, hogy már nem tudjuk tartani a termelést” – jelentette ki Gillichová. “Mladá Boleslavban és Vrchlabíban korlátozzuk a termelést, de Kvasinyban teljesen leállítjuk” – tette hozzá a szóvivő.

A közlést a cég szakszervezetei is megerősítették. A termelés korlátozása, illetve teljes leállás esetén az alkalmazottak bérük 85 százalékát fogják kapni – közölte Jaroslav Povsík szakszervezeti vezető.

Michael Oeljeklaus termelési igazgató az iHned gazdasági hírportálnak elmondta, hogy a hiányzó alkatrészek, elsősorban csipek miatt jelenleg már eddig is mintegy 33 ezer be nem fejezett autót tart raktáron a vállalat. A kocsik többsége a Mladá Boleslavhoz közeli Hradec Králové város repülőterén parkol.     A Skoda hetente mintegy 21 ezer személygépkocsit gyárt Csehországban. Az igazgató úgy látja, hogy a csiphiány várhatóan az év végéig eltart.