Zalaegerszegen fejleszt a ZMT

Közel 250 millió forint önerős beruházással autóipari alkatrészgyártást indított a zalaegerszegi ZMT Hungary Kft., további 50 millió forinttal pedig a fiatalok képzését támogatja – jelentette be a vállalat.

Az új berendezések, mérőgépek beszerzésével évente 350 ezer autóalkatrészt állítanak elő a zalaegerszegi üzemben, az alkatrészeket Szlovéniába exportálják – ismertette Bíró Dániel ügyvezető.     Közölte: öt év alatt 50 millió forintot fordítanak arra, hogy a gyermekek és a fiatalok megismerjék, megszeressék a szakmát. A forgácsolóüzemben  a legmodernebb technológiával ismerkedhetnek meg a fiatalok, a diákokat gyárlátogatáson fogadják, emellett rendszeres szakköri foglalkozásokon, továbbképzéseken vehetnek részt. A szakképzés során gyakorlati helyet, a végzett szakmunkásoknak pedig munkalehetőséget szeretnének biztosítani.

A ZMT Hungary Kft. a Zalaegerszegi Szakképzési Centrummal együttműködve képzési lehetőséget biztosít a zalai megyeszékhelyen és a környéken élő fiataloknak.     A fuvarozással is foglalkozó családi vállalkozás tíz évvel ezelőtt egy garázsban kezdte meg működését, majd a zalaegerszegi inkubátorházban folyatták tevékenységüket. A jelenleg 100 dolgozót, zömében fiatalokat foglalkoztató cég három évvel ezelőtt költözött a Malom utcai üzembe.    A vállalat tavaly közel 1 milliárd forint árbevételt ért el, idén pedig 1,7 milliárd forintra szeretnék növelni az árbevételt.