Akár egy KISS motorvonatot is képesek megemelni Szolnokon

szolnoki járműjavító
A KISS motorvonatok karbantartására a MÁV-Start Zrt. által 1,17 milliárd forint saját forrásból átalakított, nyolcezer négyzetméteres csarnokot adtak át a szolnoki járműjavító területén.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója az ünnepélyes átadáson elmondta: Magyarországon egyedülálló módon, egy teljes KISS motorvonat egyidejű emeléséhez alkalmas csoportemelő rendszert is telepítettek. Hozzátette: mostantól ott végzik majd a nagykapacitású, emeletes motorvonatok karbantartását is.    Szólt arról, hogy negyven, Stadler által gyártott emeletes motorvonat fog érkezni, ezek főként a budapesti agglomerációban fognak közlekedni. Jelenleg már 10 KISS közlekedik a váci és a ceglédi vonalon, illetve nyáron minden hétvégén a Balatonra is lehet utazni az emeletes motorvonatokkal. Az elkövetkező hetekben kilenc KISS fog érkezni.

szolnoki járműjavító

A vezérigazgató elmondta, hogy a vasúti járművek megújítása, karbantartása mellett az IC+ kocsik gyártása egy másik lába a cég versenyképességének, és a KISS emeletes motorvonat karbantartása jelenti a “harmadik lábat”. A szolnoki üzem azért is tud fennmaradni, mert képes folyamatosan alkalmazkodni a változó világhoz, a világszínvonalú gyártáshoz, fejlesztéshez és karbantartáshoz – jelentette ki.

A vasút, ezen belül a MÁV-Start helyt áll a pandémiában és megerősödve került ki abból – közölte.     Kitért arra, hogy a MÁV-Start és a Stadler között együttműködés van és nagyon jó a kapcsolat Szolnok város vezetésével is. A szolnoki járműjavítóban körülbelül 1270 ember dolgozik, a beruházás új munkahelyeket teremt, folyamatosak a továbbképzések.

A szolnoki járműjavítóban 2020 áprilisában kezdődött meg a korszerű karbantartó bázis kialakítása a korábbi villamos mozdonyjavító csarnok területén. A kivitelezési munkák elvégzésével a MÁV-Start a MÁV-Vagont bízta meg. A csarnokban két vizsgálócsatornát építettek ki mindkét vágány teljes hosszában, amelyek LED-es megvilágítást kaptak. A járművek magasabban elhelyezett részegységeihez az erre a célra fejlesztett mobil állványok biztosítják a hozzáférést. Számos épületgépészeti átalakítás és fejlesztés is megvalósult. A kialakított karbantartó bázis számára Magyarországon egyedülállóan, egy teljes KISS motorvonat – forgóvázakkal együtt történő – egyidejű emeléséhez Emanuel gyártmányú, 24 önálló emelőoszlopból álló csoportemelő rendszert telepítettek. Az emelés biztonságát a mai kor színvonalának megfelelő, integrált vezérlési és védelmi funkciók segítik elő. Az emelőoszlopok a használaton kívüli időszakban könnyen mozgathatóak, ezáltal a járművek minden része hozzáférhető a karbantartási feladatok elvégzése során. Már korábban elvégezték a csarnokba vezető mindkét vágány villamosítását, így a motorvonatok tolatómozdony igénybevétele nélkül a csarnok bejáratáig tudnak közlekedni – közölték.

 

1 Comment on Akár egy KISS motorvonatot is képesek megemelni Szolnokon

Comments are closed.