Több autót gyártottak a csehek

Az idei első fél évben 663 ezer személyautót gyártottak Csehországban 31,7 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, de 11,2 százalékkal kevesebb, mint a koronavírus-járvány előtt, 2019 első felében – közölte a cseh autóipari szövetség.

A magas növekedés hátterében az áll, hogy tavaly a járvány miatt hónapokig nagyon alacsony volt a gépkocsigyártás és az eladás is.    A termelés további növekedését jelenleg elsősorban a csipek hiánya akadályozza. A cseh autóipari menedzserek szerint a probléma legalább az év végéig elhúzódik. Komoly hiány van azonban más alkatrészekből és munkaerőből is.

“A cseh autóipar rendkívül nagy nyomás alatt van. A csipek hiánya világprobléma, másfelől emelkednek a belépő nyersanyagok, alkatrészek árai, ráadásul nálunk munkaerőhiány is fellépett” – mutatott rá Zdenek Petzl, a szövetség ügyvezető igazgatója.    Úgy vélte, hogy a járvány következtében kialakult problémák továbbra is befolyásolják a cseh autóipart, és az új kocsik iránti kereslet is alatta marad a válság előttinek. “Az Európai Unió országaiban, a cseh személygépkocsik legfőbb piacán a kereslet mintegy 20 százalékkal alacsonyabb, mint a válság előtt 2019-ben volt” – jelentette ki Zdenek Petzl.

Csehországban három nagy személygépkocsigyár működik, közülük német Volkswagen konszernhez tartozó Skoda Auto a legnagyobb. A Skoda éves termelése 2019-ben túllépte az egymillió autót.