Jár a vasútvillamos

december 4, 2021 0

Elindult a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train, az első utasokat szállító, menetrend szerinti szerelvény november 29-én fél négykor gördült ki a vásárhelyi nagyállomásról.

Kapacitást bővített az SMR ecseri beszállítója

december 4, 2021 1

Az ecseri V-Casting Öntödei Termelő és Szolgáltató Kft. kapacitásbővítést valósított meg 522 millió forint értékben, amelyhez az állam 261 millió forint támogatást nyújtott, így segítve elő 127 munkahely megtartását és mintegy 70 újabb dolgozó felvételét.

Új elnök a HTA élén

december 3, 2021 0

Új elnök a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) élén. A szakmai szövetség elnöksége legutóbbi közgyűlésén Morenth Pétert, a szövetség korábbi ügyvezető elnökét választotta meg elnökének a következő 5 évre Sipőcz Győző, a korábbi elnök, továbbra is az elnökség tagja maradt.

Ami nem megy a briteknek, az megy az oroszoknak

december 3, 2021 0

Jelentősen csökkent a brit autóipar termelése, részben az elektronikai alkatrészek hiánya miatt 1956 óta nem gyártottak olyan kevés autót októberben, mint az idén. Ugyanakkor az idei első tíz hónapban 1 millió 126 ezer személyautó készült Oroszországban, ami 13 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Nevet váltott a komáromi akkugyár

december 3, 2021 0

November 16-tól, a változás cégbírósági bejegyzésével az SK Battery Hungary Kft. elnevezése SK On Hungary Kft.-re változott. A névváltozást a dél-koreai anyacég, az SK Innovation átalakulása, illetve az önálló akkumulátor-üzletág létrejötte indokolta.

Gyártócsarnokot épített a LUX Kft.

december 3, 2021 0

Az ACPS Automotive Kft. közel 1,9 milliárd forint uniós támogatást nyert el a GINOP-1.3.3-16-2017-00003 kódszámú, „Beszállító mikro-, kis- és középvállalkozások és beszállítói integrátorok támogatása” című pályázati kiíráson a Széchenyi 2020 Program keretében. A teljes beruházás nagysága közel 3,8 milliárd forint, melynek 50 százaléka támogatásból valósulhat meg. Az ACPS Automotive Kft., mint konzorciumvezetőn kívül a társulásban szerepelt még a LUX Kft., a Miga-Metall Kft., valamint a Szigeti Group Kft.

Premierek az Év Magyar Autója közös teszten

december 2, 2021 0

Az év utolsó közös tesztjén minden zsűritag – Katona Mátyás, Csordás Gábor, Gulyás Péter, Miklós-Illés Kálmán és Biró Csongor – , a kipróbált autók pedig igazán különlegesek voltak. Köztük néhányat exkluzívan először vezethettünk Magyarországon magyar rendszámmal.

Jó hír Oroszországból

december 2, 2021 1

Gyorsult az orosz ipari termelés növekedése októberben a szakértők által várt lassulással szemben.

Exkluzív expókrónika

december 2, 2021 0

Ismerni és megőrizni a múltat, élni a jelent, megálmodni a jövőt, ezeknek a gondolatoknak a jegyében rendezte meg az Autós Nagykoalíció idén a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítást. Boros Jenő írása.

Átadták a Nemzeti Kiválóság Díjakat

december 2, 2021 0

Magyarországon kimagasló tudású emberek ezrei, tízezrei dolgoznak minden ágazatban, a magyar mérnöki tudást, a magyar kutatók teljesítményét világszerte elismerik – mondta az innovációs és technológiai miniszter a Nemzeti Kiválóság Díjak átadásán.

200 ezer tonna cukorrépát fuvaroz a Rail Cargo Hungaria Kaposvárra

december 1, 2021 0

Az év végéig tartó idei cukorrépa kampányban a Rail Cargo Hungaria mintegy 200 ezer tonna terményt fuvaroz a Magyar Cukor Zrt. számára Kaposvárra. A gazdák tavasszal 15,5 ezer hektáron vetettek cukorrépát a gyár számára. A terméshozam a becslések szerint elmarad a tavalyi 68 tonnás átlagtól, a cukorgyár a kampány során naponta átlagosan 7500 tonna termény feldolgozására készül.

Magyarok a világ járműgyártásában

december 1, 2021 0

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ajánlotta az érdeklődők figyelmébe az Autós Nagykoalíció budapesti Hungexpón látható Magyarok a világ járműgyártásában 2021 kiállítását, amely a korábbi évek hagyományainak megfelelően az AMTS keretein belül tiszteleg a magyar járműipar kiválóságai, élők és holtak előtt.

2020-ban 38,1 millió eurót fektetett a Suzuki az esztergomi gyárba

december 1, 2021 0

Szövőgyárból indult és ma már a világ egyik vezető autó-, hajómotor és motorkerékpár gyártó nagyvállalata a Suzuki, amely tudatos innovatív vállalatként működik. Az anyavállalat irányelvei mentén a Magyar Suzuki esztergomi gyárában a kutatási és fejlesztési programok 2009 óta egyre szervezettebben valósulnak meg, amihez elsősorban saját forrásokat használnak, de igénybe vesznek állami, illetve európai uniós támogatási formákat is.

1 3 4 5