Vezettük az új Astrát: jó a hibrid, de a dízel kéne

Opel Astra L
Az új Opel Astra nemzetközi tesztvezetésen bizonyította, hogy továbbra is alsóközép-kategória egyik legjobb kínálata. Változatos motorokkal, izgalmas arculattal, tágas utastérrel és jövőbemutató technológiai megoldásokkal áll a költségérzékeny családok és cégek rendelkezésére. Vezettük az Év Zöldautója 2022 díjra jelölt plug-in hibrid Astrát is.

Jól mutat az úton

Határozott és tiszta vonalak jellemzik a népszerű Opel Astra hatodik sorozatát, amely az új – akár teljesen fekete – fronttal, kéttónusú fényezéssel, teljesen digitális műszerfallal (ebből kettőt kínálnak, az egyik teljesen műanyag, vastag zongoralakk kávával, a drágább pedig igen igényes üveglap magnézium keretben), nagyméretű képernyőkkel és intuitív kezelőszervekkel rendelhető már hazánkban is. Már álló helyzetében is dinamikusnak mutatkozik, menet közben kifejezetten sportos alakot ölt. Érdekes részlet, hogy a harmadik féklámpa függőleges.

IMG-8854

Az új Opel Astra 4374 milliméter hosszú (4 milliméterrel nőtt), 1860 milliméter széles, tengelytávja viszont 13 millimétert nyúlt, immár 2675 milliméter. A csomagokat magasra kell emelnünk, az állítható padlómagasságú csomagtartó ledöntött hátsó ülésekkel akár 1339 liternyi teret is kínálhat (a hibrid változatban 1268 litert). Alaphelyzetben 422 literes a csomagtartó (a hibridben 352 liter), ezzel simán veri a kategóriát uraló Golfot. A csomagtartó a teljesen műanyag ajtót uraló logó megnyomásával nyitható. A hibridben a padló alatt található a 12,4 kWh kapacitású 400 voltos lítiumion-akkumulátor, amely alapáron 3,7, felárér 7,4 kW-os fedélzeti töltővel táplálható. Háromfázisú, otthoni 22 kW-os fali töltővel akár két óra alatt is feltölthető a lemerült akkumulátor.

IMG-8911

Kellemes környezet

Az utasteret színes betétek tehetik hangulatosabbá, az anyag- és összeszerelési minőség azonban néhol gyengébb, mint a korábbi Astra-sorozatokban. Az ülések jól tartanak, hosszabb úton is kényelmesek, igaz ezt határozottan állítani csak a kipróbált, AGR minősítésű, ergonómiailag kedvezően minősített ülésekre vonatkozóan tudom. A hátsó üléshelyzet a Golfénál valamivel szűkebb, de gyerekek hosszabb úton is kényelmesen utazhatnak.

IMG-8917

Széles a kínálat

Az idén harmincéves (korábban Szentgotthárdon is összeszerelt, ma már csak egyes motorjai révén magyar kötődésű) L típusjelű Astra mostantól villamosított hajtással is elérhető, 2023-ban pedig megjelenik a tisztán elektromos modellváltozat, Astra-e néven.

IMG-8983

Technológiailag fejlett

Számos fontos vezetősegédje (köztük az ütközésre figyelmeztetés automatikus vészfék funkcióval, a gyalogos- és táblafelismerő, a sávtartó, a fáradtságriasztás alapfelszerelés valamennyi változatban) mellett az Astra világításban is élen jár a kategóriában, a rendelhető mátrixos LED-fényszórók (összesen 168 világító elemmel rendelkezik) hibátlanul és vakításmentesen varázsolnak nappali viszonyokat az éjszakában.

IMG_9062

Bár a funkciók többsége digitálisan vezérelhető, a klíma és a szellőzés fizikai gombokat kapott, így azt vezetés közben nem kell keresgetni a menüben. Egy kis gyakorlással a fedélzeti rendszert teljesen testre is szabhatjuk, akárcsak egy tabletet, vagy mobiltelefont. Az Apple CarPlay és az Android Auto vezeték nélkül is fut rajta, a beavatottak alkalmazásban követhetik az autó állapotát. A vetített kijelző részlet- és információ gazdag, túlságosan is: a navigációt is kiteszi a szemünk elé, sőt a menetadatokat és a léptetett zeneszámot, rádióadót is megjeleníti. Grafikája azonban nem túl jó, erősen torzított, a megfelelő beállításokra a rövid bemutató alatt nem volt lehetőségem. A központi kijelző többféle nézetet kínál, egyikben sincs azonban fordulatszámmérő.

IMG_9006

Milyen vezetni?

A feszesre hangolt futómű elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros, de ennek hátrányait nem éreztem a kiváló minőségű portugáliai útburkolaton. Adaptív csillapítás plusz pénzért sem elérhető. A fékek jól fognak, a szerelt Michelinek megfelelően tapadnak, az autó viselkedése ívmenetben éppúgy stabil, mint egyenesben. A kocsi torziós merevsége 14 százalékkel nagyobb elődjénél.

IMG_9023

A 110 lovas változat nyomatékmaximuma szerény, 205 Nm, álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 10,5 másodperc alatt gyorsul fel, végsebessége 199 kilométer/óra. A 130 lovas változat nyomatéka 230 Nm, az állórajtot 9,7 másodperc alatt teljesíti és akár 213 kilométer/óra sebességgel száguldhat. A dízel lassabb, 10,6 másodperc alatt éri el a százat, végsebessége 209 kilométer/óra lehet. A villanymotorral támogatott hibrid (az 1,6 literes benzinmotorja önmagában 150 lovas) 360 Nm csúcsnyomatékkal gazdálkodik, 7,6 másodperc alatt ugrik százra, végsebessége pedig eléri a 225 kilométer/órát (villannyal ez 135 kilométer/óra).

IMG_8998

Az Opel plug-in hibridként kétféle teljesítményváltozatban kínálja az új Astrát, a bemutatón a gyengébb, 180 lovas változatot vezettük, amelyet az év végén a 225 lovas változat követ majd. Jó hír, hogy a négyhengeres dízelmotor maradt a kínálatban, erős motorja (130 lóerő, 300 Nm) és visszafogott étvágya (hat liter alatt könnyen tartható autópályán és sportos használat mellett) a kompakt kategória egyik legjobb ajánlata. Nagyon tetszett a plug-in hibrid, de magamnak inkább a dízelt választanám, ennek ésszerűségben nincs alternatívája. Gyorsan teszem is hozzá, hogy a háromhengeres, 110, illetve 130 lóerős benzinesről sem akarok senkit sem lebeszélni: csendes, jól pörgethető és könnyed vele az autó. Ha azonban a család 3-4 tagot számlál, sokat jár vidékre és szereti a hegyeket, akkor a dízel nyomatéka hosszabb távon kifizetődő. A nyolcfokozatú automatikus váltóval ráadásul igen kényelmes (nem akadályozza a sportos haladást, de nem is nagyon segíti). A benzinest hatfokozatú kézi sebességváltóval vezettem, igényli a gyakori kapcsolást, a váltó rúdja hosszú úton jár, de pontos és nem rakoncátlankodik.

IMG_9105

Akinek fontos a fogyasztás, a dízellel jól jár, kifejezetten sportosan hajtva, automatikus váltóval  5,7 literes átlagfogyasztást mértem. A 130 lovas, közvetlen befecskendezéses, turbós benzinest kézzel kapcsolva 7,3 liter/100 kilométeres fogyasztással adtam vissza, a 360 Nm csúcsnyomatékkal bíró hibrid változat pedig árammal (villanymotorjának teljesítménye 81,2 kW, azaz 110 lóerő) hajtva kb. 2 litert éget benzinből, áramból pedig mintegy 12,4 kWh-ányit használ fel 100 kilométerenként. A teszt első 48 kilométeres etapját (amelynek felét autópályán 100-110 kilométer/órás sebességgel tettem meg) csakis villannyal teljesítettem, a hatótávból maradt még 4 kilométer (az Opel 60 kilométer WLTP szerint mért hatótávot kommunikál). Amikor pedig az e-saver, azaz az árammal takarékoskodó üzemmódban használtuk az autót, 7,5 literes átlagot mértünk 100 kilométerenként.

IMG-8987 IMG-8988 IMG_9104

Elérhető ár, gazdag alapfelszereltség

Az alapverzió (business felszereltség) is elég jól felszerelt, induló ára 7,59 millió forint (Opel finanszírozással 200 ezer forinttal olcsóbb). Az alapfelszereltséghez tartozik:  16 hüvelykes könnyűfém keréktárcsák (maximum 18 hüvelykes felnikkel konfigurálható az Opel Astra L), metálfényezés, két, egyenként tíz hüvelykes kijelző, drót nélküli Apple CarPlay és Android Auto, tíz irányban állítható AGR vezetőülés, ülésfűtés elöl, fűthető, bőrborítású kormánykerék, parkolóradar elöl és hátul, 180 fokban látó tolatókamera, automatikus légkondicionáló, sötétített hátsó és hátsó oldalsó ablakok, kulcs nélküli indítás, elektromos rögzítőfék, adaptív LED fényszórók, LED-es hátsó lámpák és ködfényszórók, elektromosan állítható, fűthető külső tükrök, esőérzékelő, középső kartámasz zárható tárolóval, hat hangszóró, két USB-C port 15 wattos gyorstöltéssel. A később érkező kombi (döntött hátsó ülésekkel 1,6 köbméteres poggyászteret adó) változat felára méltányos 350 ezer forint.

Képek és szöveg: Biró Csongor

IMG-8861(1) IMG_8997 IMG_9109