Vitarákat kaptak a polgárőrök

Vitara, polgárőrök
Tíz Suzuki Vitara  típusú személygépkocsi és 13 robogó áll szolgálatba az ország különböző polgárőr egyesületeinél – derült ki a Belügyminisztérium (BM) és az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) közös sajtótájékoztatóján Budaörsön.

Kiss Attila, a BM rendészeti államtitkárának kabinetfőnöke elmondta, hogy a polgárőrök nélkülözhetetlen állami feladatot látnak el, ezért minden eszközt meg kell ragadni arra, hogy a munkájukat támogassa a kormány.
Hozzátette, a támogatások részeként megkapnak olyan eszközöket, amelyeket a rendőrség vagy az idegenrendészet a rendszerből kivont, de még használhatóak.    Természetesen új eszközök megvásárlására is van lehetőség – utalt a kabinetfőnök a járműbeszerzésre.

robogo_polgarorseg

Túrós András, az OPSZ elnöke elmondta, a szövetség a robogókat az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az Agrárminisztérium pályázati támogatásából szerezte be, a tíz Suzuki Vitarát pedig a kormány, illetve a BM támogatásából, közbeszerzési eljárás keretében vásárolták.    Hozzátette, hogy a Vitarák megközelítőleg 70 millió forintba, a 13 robogó pedig közel 6 millió forintba került.