Visszafogják a termelést az autógyártók – 4,4 millió autóra hiába várnak

csipek, csip, csipgyártás, Bosch, csiphiány
Az autógyártók arra számítanak, hogy a mikrocsiphiány még egy további, azaz immár harmadik évig is elhúzódik, és máris csökkentik 2023-as gyártási terveiket – derül ki az AutoForecast Solutions (AFS) felméréséből.

A csipek folyamatosan áramlanak az iparágba, csak nem eléggé nagy számban ahhoz, hogy a legnépszerűbb, olcsóbb modellek gyártását is biztosítsák – nyilatkozta Sam Fiorani, az AFS globális járműipari előrejelzésért felelős alelnöke.

Közel 3,6 millió járművet húztak ki az autógyártók a globális gyártási ütemtervekből az év eleje óta a félvezetőhiány miatt, a 2021-ben kivett nagyjából 10,5 millió autón felül. Bár a csipellátás javul, az autóipari csiphiány vége továbbra is a velünk van és még jövőre is beárnyékolja az autógyártás egét Fiorani szerint. Október második hetében az AFS újabb 25 ezer 900 járművel bővítette a csiphiány miatt kieső járművek számát. Ebből mintegy 23 ezer 300 járművet az észak-amerikai összeszerelő üzemekben gyártottak volna, a többi az európai gyárak kiesése. A táblázatból is látszik, hogy a leginkább érintett régió az USA és Európa, míg Kína nem szenved ettől a problémától különösebben.

Éves kiesés az autóiparban csiphiány miatt 

Régió/ október 15. / 2022 teljes év előrejelzés
Észak-Amerika / 1 352 300 autó / 1 501 600 autó
Európa / 1 099 600 / 1 453 000
Ázsia többi része / 718 000 / 922 700
Dél-Amerika / 184 100 / 185 700
Kína / 167 600 / 272 800
Közel-Kelet/Afrika / 41 400 / 53 600
Összesen / 3 563 000 / 4 389 400