Egymilliárdos beruházást fejezett be a napkori cég

Gémtech
Több mint egymilliárd forintot fordított a darukban használható hajtóműcsalád kifejlesztésére a napkori székhelyű, fémszerkezetek gyártásával foglalkozó Gémtech Gépészeti Mérnöki Technológiai Tervező és Gyártó Kft. – közölte a társaság.

Közleményük szerint a G-Power elnevezésű hajtóműcsalád az intelligens szoftvere és interaktív vezérlőrendszere a magyar és külföldi gyártmányú daruk modernizációja során szükséges hajtómű-cserék folyamatát egyszerűsíti, valamint a munkafolyamatok hatékonyságát és biztonságát befolyásoló emberi tényezők kiküszöbölésére kínál megoldást a daruzási folyamatok során.    A nyugat-európai színvonalú fejlesztés megfelel a portál-, a bak-,  illetve híddaruk speciális követelményeinek – tették hozzá.

A teljes projektösszegből csaknem 498 millió forintot a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap pályázatán, vissza nem térítendő támogatásként nyert el a társaság.

A Gémtech Kft. tavaly fejezte be egy másik, nagyobb összegű beruházását is; egy új üzemcsarnokot építettek fel a napkori telephelyen mintegy kétmilliárd forintból, amelyhez az állam 900 millió forint támogatást nyújtott.

A nyilvános cégadatok szerint a 2021-ben 154 dolgozót foglalkoztató kft. 2020-ban 5,2 milliárd, míg 2021-ben 9,7 milliárd forint nettó árbevételt ért el, adózott eredménye pedig 621 millió, illetve egymilliárd forint volt.