Okosparkolás-rendszerrel lépett a portugál piacra a magyar cég

EPS-Global
Intelligens parkolásmenedzsment-szoftverével lépett a portugál piacra a magyar tulajdonban lévő EPS-Global Zrt. – közölte a társaság.

A cég, miután – három másik magyar vállalkozással együtt – részt vett tavaly októberben a lisszaboni Portugal Smart Cities Summiton, stratégiai megállapodást kötött az Urban Motionnal, egy portugál okosvárosokkal foglalkozó céggel. A megállapodás értelmében a portugál cég helyben segíti a magyar vállalkozást ügyfeleik megtalálásában. Egy portugál önkormányzati céggel már el is kezdődtek a tárgyalások – mondta Gyarmati Zoltán, az EPS-Global Zrt. igazgatósági tagja az MTI-nek.

Hozzátette, az EPS Global Zrt. komplett parkolásmenedzsment-szoftverjével a megrendelők (önkormányzatok, cégek) nyomon követhetik a parkoló telítettségét, és a parkolási díj befizetése is megoldható. Ezen felül a szoftver a parkolás ellenőrzésében is segít, sőt a pótdíjazási folyamatot is beépítették. Ezáltal a megrendelő pontosan tudja, hogy az adott parkolóban hányan parkoltak, átlagosan mennyi ideig, ebből mekkora bevétele származott. Ezek fontos információk a közlekedés szervezésénél például egy önkormányzatnál – ismertette Gyarmati Zoltán. Arra is kitért, hogy a 2012-ben alapított cég fejlesztése 2016 után jelent meg Kínában, 2020 augusztusa óta pedig Magyarországon, Hévízen üzemel.

Közölte, az ázsiai országban magyar többségi tulajdonban lévő kínai vegyesvállalatokat alapítottak, így nyerték el két városban az okos parkolási rendszer kiépítésének és hosszú távú üzemeltetésének jogait. A 20, illetve 25 éves koncessziós szerződések értelmében a két városban összesen 30 000 parkolóhelyet kell kialakítaniuk és működtetniük. Hozzátette, a kínai terjeszkedés után, 2016-ban és 2017-ben a magyar állam tulajdonában levő EXIM befektetési alapja jelentős tőkebefektetéssel többségi tulajdont szerezett az EPS-Globalban.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint az EPS-Global Zrt. árbevétele 2021-ben 213,3 millió forint volt, a 2020-ban elért 3,341 millió forint után. A társaság 2021-ben 553,861 millió forint veszteséggel zárt, míg egy évvel korábban több mint 3 millió forint volt a nyeresége. A vállalat vesztesége összefügg azzal, hogy a kínai projektek még kivitelezési, beruházási szakaszban vannak – magyarázta az eredményeket Gyarmati Zoltán.