Kamikaze drónokat vásárol Szerbia

kamikaze drón
Úgynevezett kamikaze, azaz önmegsemmisítő drónokat vásárol Szerbia az Egyesült Arab Emírségektől – jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Abu-Dzabiban február végén rendezett nemzetközi fegyverkiállításon.

Rámutatott, hogy a világon mindenki fegyverkezik, így Szerbiának is fel kell készülnie. Hozzátette, hogy reményei szerint a szerb hadsereg már a következő öt-hat hónapban szerb gyártmányú önmegsemmisítő drónokkal is rendelkezik majd.    Aleksandar Vucic korábban úgy nyilatkozott: a szerb hadsereg és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád. “Akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják” – húzta alá.    Amellett pedig, hogy a saját hadseregét és hadiiparát erősíti, Szerbia a tervek szerint francia harci repülőgépeket is beszerez majd. Aleksandar Vucic közölte: a francia Dassault Aviation SA Rafale repülőgépek beszerzése további hárommilliárd eurós kiadást jelenthet, a tárgyalások azonban még folynak a gyártóval.

A szerb hadsereg korszerűsítése az utóbbi években jelentős mértékben Oroszországtól függött, Belgrád harckocsikat, páncélos járműveket, helikoptereket és harci repülőgépeket kapott, illetve vásárolt Moszkvától.    Elemzők szerint Szerbia – az egyetlen európai ország, amely nem csatlakozott az Oroszország elleni uniós szankciókhoz, noha elítélte az Ukrajna elleni orosz háborút – a más országoktól vásárolt fegyverek és harci eszközök beszerzésével is jelzi távolodását Moszkvától.