Javította profitvárakozását a Nissan

Nissan
A Nissan japán járműgyártó vállalat bejelentette, hogy javította a teljes pénzügyi évre vonatkozó profitvárakozását, részben az élénk keresletnek köszönhetően, valamint annak hatására, hogy a gyengébb jen növelte a japán autógyártó tengerentúli bevételeit.

A Nissan a júliusban előrejelzett 340 milliárd jen helyett jelenleg 390 milliárd jen (mintegy 2,6 milliárd dollár) profitra számít a jövő márciusban záródó teljes pénzügyi évben. Ez azt jelenti, hogy a Nissan éves szinten 75,8 százalékos nyereségnövekedésre számít.    A japán autógyártó egyúttal felfelé módosította az üzemi eredményre és az árbevételre vonatkozó előrejelzését is: a korábbi 550 milliárd jen helyett 620 milliárd jen működési eredményre, valamint 12,6 ezer milliárd jen helyett immár rekordmagas, 13 ezer milliárd jen éves bevételre számítanak.

A japán autógyártó profitja pénzügyi évének szeptemberben végződött első félévében éves szinten több mint négyszeresére, 296,21 milliárd jenre emelkedett, működési eredménye pedig több mint kétszeresére, 336,74 milliárd jenre javult. A globális értékesítési volumen 3,3 százalékkal nőtt az előző pénzügyi év azonos időszakához képest

A japán vállalat ugyanakkor megjegyezte: az erősödő verseny és az elektromos járművekre való átállás miatt Kínában, a világ legnagyobb autópiacán 34,3 százalékos értékesítési volumencsökkenést könyvelt el. A visszaesés megfordítása érdekében a Nissan négy új, new energy vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású modell bevezetését tervezi Kínában 2024 második felében.

A Renault és a Nissan autógyárak kiegyenlítették részvényesi kereszttulajdonlásukat – jelentette be a két vállalat együtt. A Renault csoport a Nissan Motor Co. részvényeinek 43,4 százalékával rendelkezett, vagyis nagyobb beleszólása volt a japán vállalat vezetésébe, mint a Renault 15 százalékával rendelkező Nissannak. A részesedés kiegyenlítése érdekében a Renault egy 28,4 százalékos pakettet adott át egy francia bizományosnak.