Megismételné tavalyi teljesítményét itthon a Seat

Seat
Stagnálásra, a tavalyi eredmények megismétlésére számít az idén a Seat és Cupra márka értékesítésében a magyarországi autópiac kilátásai alapján Rozgonyi Ádám, az importőr Porsche Hungaria Seat márkaigazgatója.

A Volkswagen konszern két márkájából tavaly Magyarországon 2761-et adtak el, ez 5 százalékos növekedés volt, amit a márkaigazgató az előző évben leadott megrendelések felzárkóztatásával magyarázott. A szakma által az idei teljes évre prognosztizált stagnáló piacot ellentétes hatások fogják alakítani, ami alapján a márkaigazgató úgy véli, a két spanyol márka pozícióját a modellpaletta frissítése mellett az is erősíteni fogja, hogy az év során megkezdődik a Cupra Terramar gyártása a győri Audi gyárban.

Magyarországon a Seat márkakereskedői hálózata az év végéig átalakul a két márka átpozicionálása következtében, akkorra 12 kereskedésből 10 fogja értékesíteni mindkét márkát, kettő megmarad csakis Seat szalonnak. Rozgonyi Ádám jelezte: az idén várhatóan megfordul az arány, és az eladásokban 60-40 százalékban a Cupra lesz a domináns márka.

Cupra Formentor VZ5

A két spanyol gyökerű márka vevői Magyarországon több mint 80 százalékban cégek voltak tavaly. Az elektromos mobilitás belföldi bővülésében 70 autó átadásával vettek részt tavaly, egy ilyen modelljük volt jelen a piacon, a Cupra Born. Az eladások 10-15 százaléka ugyanakkor plug-in hibrid jármű volt.

A márkaigazgató jelezte, hogy a következő két éven belül a Cupra három elektromos modellel jelenik meg.A konszern stratégiája alapján a márka 2030-ra 100 százalékig elektromos márkává válik.

Rozgonyi Ádám kitért arra, hogy a Volkswagen konszern a Seat brandet nem engedi el: amíg a belső égésű motorral hajtott járművek gyártása tart, addig a márka gyártását ebben a formában fenntartják. Ugyanakkor a Seat fokozatosan városi mobilitási gyártóvá válik, miközben a Cupra a prémium minőség irányába tart, tehát a modellek között transzparens transzformáció zajlik le – fogalmazott a márkaigazgató.