A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát az osztrák motorgyár mostantól nem földgáz elégetéséből nyeri ki, hanem egy közeli biomassza-erőműből érkező hőre támaszkodik. Az energiaváltást, amellyel a BMW hatékonyan csökkenti tovább ökológiai lábnyomát, szimbolikusan Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja és Arnold Schwarzenegger közösen végezte el. Mi pedig meglestük, hogyan készülnek a V8-asok…
„Világszerte optimalizáljuk létesítményeink ökológiai lábnyomát, innovatív technológiák alkalmazásával és olyan regionálisan elérhető lehetőségek kiaknázásával, amelyek mentén fosszilis tüzelőanyagok nélkül állíthatunk elő energiát. A Steyr-i gyárban ma új mérföldkőhöz érkeztünk” – fogalmazott Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja.
A BMW Group Steyr-i gyára évente körülbelül 250 gigawattóra energiát használ fel – ez mintegy 59 ezer háztartás energiaszükségletével egyenlő. Az utóbbi években az üzem energiafogyasztása következetesen csökkent. „2006 óta sikerült csaknem felére csökkentenünk a motoronként felhasznált energia mennyiségét” – mondta Klaus von Moltke, a BMW Group Steyr-i gyárának igazgatója.
A hőellátás ebben kiváltképp fontos szerepet játszik. „A gyár először 2012-ben csatlakozott rá a távfűtő hálózatra, azóta pedig többszörös bővítések történtek” – tette hozzá Klaus von Moltke. A szakemberek a távfűtő megoldásra történő teljes átállás lehetőségét a 2024-es és a 2025-ös év fordulójára irányozták elő, ez azonban két és fél hónappal korábban megvalósult.
Faforgácsból érkezik a hő
Az energiaváltás egy erős, regionális partner nélkül nem valósulhatott volna meg: a BMW Group Steyr-i gyára mostantól a Fernwärme Steyr alig egy kilométerre működő biomassza-erőművéből érkező hőre támaszkodik. A létesítményt az állam két energiaszolgáltatójának – az Energie AG Oberösterreich Erzeugung GmbH és az EVN Wärme GmbH – közös leányvállalata, a Bioenergie Steyr GmbH üzemelteti. A BMW Group Steyr-i gyárának hőenergia-ellátása érdekében a Fernwärme Steyr telephelyén egy 10 megawattos biomassza-kazánnal felszerelt, újabb hőtermelő erőművet építenek, így a müncheni központú vállalatcsoport Steyr-i gyára teljes egészében megújuló erőforrásokból nyeri ki a működéséhez szükséges energiát: a hőt a környező erdőkből származó faaprítékból és faforgácsból állítják majd elő.
„A száz százalékban megújuló biomasszából származó hőre való áttéréssel ma nagy lépést teszünk. Gyárunk mostantól mind a villamos energiát, mind a rendszeres működéshez szükséges hőt megújuló energiaforrásokból nyeri ki” – összegezte Klaus von Moltke.
A szimbolikus energiaváltást az üzem több mint ezer munkatársának jelenlétében végezték el. Az eseményen Arnold Schwarzenegger is tiszteletét tette, aki beszédében az éghajlatváltozás ellen hatékony hétköznapi tetteket szorgalmazta, majd elzárta a gyár bevezető gázvezetékeit. Ezután Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja szimbolikusan megnyitotta a távfűtő megoldás becsatlakozó ágát.
A BMW-k motorjainak nagy része itt készül
Az osztrák motorgyár területe 30 ezer 900 négyzetméter, 50 focipálya elférne rajta, négy szinten 13 gyártósor ontja a motorokat. A gyár tavaly 4,3 milliárd forint bevételt könyvelt el, 4700 dolgozója (700-an a fejlesztési központban dolgoznak) összesen 1,2 millió motort szerelt össze, 900 ezer benzinmotort, 300 ezer dízelt, de zajlanak elektromos motorokkal kapcsolatos fejlesztések. 2025-ben villanymotorokat is gyártanak majd Steyr-ben, ráadásul kizárólag a debreceni gyárban készülő villanyautók számára. A BMW a Steyr-i gyárba 2023-ban 356 millió eurót fektetett be.
A szeptember végi exkluzív gyárlátogatáson megtudtuk, hogy minden második BMW-motor itt készül. 12 másodpercenként jön le a gyártósorról egy-egy motor, azaz napi 5500 erőforrást szerelnek össze. Évente 10,7 millió motoralkatrész is Steyrben készül: forgattyúsházak, hengerfejek, forgattyús tengelyek, összekötő rudak, villanymotor házak.
A gyár képviselői büszkén számoltak be arról is, hogy alig van a világon olyan BMW, amelyben legalább egy Steyr-i alkatrész ne lenne. A gyárban hatszáz féle motor készül, egy-egy motor legalább ötszáz alkatrészből áll. Ezekhez összesen napi 4,2 millió alkatrészt használnak fel és összesen napi 3,3 millió csavarozási műveletet végeznek el.
Különleges élmény volt az egyedi, kézműves, V8-as szerelde megtekintése, ahol nyugodt, laza körülmények között napi 20 nagy teljesítményű erőforrást szerelnek össze. Míg a normál motorok esetében a taktidő 45 máspodperc, addig a V8-asok esetében egy-egy munkaállomáson 35 perc áll a dolgozók rendelkezésére.
Kép és szöveg: Biró Csongor