Átadták a ZF Chassis Modules új gyártócsarnokát Kecskeméten

Átadták a német ZF technológiai cégcsoporthoz tartozó ZF Chassis Modules Hungary Kft. új autóipari gyártócsarnokát Kecskeméten – közölte a cég.

A közleményben ismertették: a Panattoni Hungary és a Kecskemét Prémium Ipari Park (KEPI) által közösen fejlesztett gyártócsarnokban környezetbarát technológiával készítenek a Mercedes-Benz számára tengelymodulokat.

A tájékoztatás szerint a több mint 16 ezer négyzetméteres új gyártócsarnok megépítése 14,6 millió euróba – megközelítőleg 5,8 milliárd forintba – került. A Panattoni Hungary által fejlesztett üzem a KEPI és a Városi Alapkezelő Zrt. által kezelt Kecskemét Városfejlesztési Alap és Kecskemét Vállalkozásfejlesztési Alap közös befektetéseként valósult meg. A helyi önkormányzat szándéka volt, hogy így is támogassák a Mercedes-Benz bővítési stratégiáját – jelezték.

A közlemény szerint az üzem gyártóterületén első és hátsó tengelymodulokat gyártanak elektromos járművek számára, teljesen automatizáltan. A termelési folyamat során helyi szén-dioxid-kibocsátás nincs, az épületet pedig elektromos hőszivattyúkkal fűtik.

Kiemelték, a gyár több mint 450 új munkahelyet teremt Kecskeméten. A ZF Chassis Modules Hungary Kft. további fejlesztéseket is tervez a gyártókapacitás növelésére.

A ZF globálisan meghatározó technológiai cégcsoport, amely mobilitási rendszereket gyárt személyautókhoz, teherautókhoz és ipari technológiákhoz, segítve ezzel a következő generációs mobilitást. A ZF már 1996 óta jelen van Magyarországon, egri és kecskeméti üzeme mellé Debrecenben is épít újabb gyárat, amely a BMW beszállítójaként fog tevékenykedni. A cégnek több mint 1600 alkalmazottja van Magyarországon, ez bővülhet most mintegy 450 fővel.

A cég honlapján azt írták, a világszerte mintegy 168 ezer alkalmazottat foglalkoztató ZF tavaly 46,6 milliárd eurós, azaz több mint 18 ezer milliárd forintos forgalmat bonyolított le. A vállalat 31 országban 162 gyártóüzemmel rendelkezik.

A nyilvános cégadatok szerint a vállalat magyarországi leányvállalata a 2023-as üzleti évben 302 milliárd forint nettó árbevételt és 3,13 milliárd forintos adózott eredményt ért el. Egy évvel korábban 240 milliárd forintnyi árbevételt és 2,75 milliárd forintos nyereséget realizált.