Vezettük a nagyon hibrid Arkanát
A legújabb Renault szabadidő-autó a lágy hibrid hajtás mellett teljes hibrid verzióban is elérhető. Kipróbáltuk a takarékos kupé SUV-t.
A legújabb Renault szabadidő-autó a lágy hibrid hajtás mellett teljes hibrid verzióban is elérhető. Kipróbáltuk a takarékos kupé SUV-t.
A menetrendnek megfelelően halad az új Opel Astra fejlesztése, már csak néhány hét és bemutatkozik az autó, a modellcsalád 11. generációja.
Áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az amerikai Micron Technology félvezető áramkör gyártó vállalat az elemzők által vártnál nagyobb negyedéves profitról jelentett, és azzal számol, hogy a folyó pénzügyi negyedik negyedévben a bevétele meghaladja majd az eddig vártat a csipek iránti erős kereslet miatt, ami magasan tartja a félvezetők árát.
A munkáltatói bérjárulékokat tekintve Magyarország a régiós középmezőnybe tartozik, a jövő évre tervezett további 2 százalékpontos csökkentés pedig tovább javítja az ország versenyképességét – közölte a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég.
Munkavállalónként félmillió forint felnőttképzési támogatás vehető igénybe pályázat útján hamarosan – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Hajdú-Biharban is megkezdik szolgálatukat a Volánbusz új MAN Lion’s City GL A23 típusú csuklós járművei: a 16 autóbuszt június végén át Debrecenben.
Aláírták a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél a 2021-2023. évre szóló hároméves bérmegállapodást szerdán, a munkavállalók alapbére 2023-ig 15 százalékkal emelkedik.
Japánban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés májusban az előző hónaphoz képest elsősorban az autóipari termelés zsugorodására.
A KISS motorvonatok karbantartására a MÁV-Start Zrt. által 1,17 milliárd forint saját forrásból átalakított, nyolcezer négyzetméteres csarnokot adtak át a szolnoki járműjavító területén.
Jelentősen, tízszeresére nőtt a brit autóipar termelése májusban az egy évvel korábbihoz képest, de továbbra is jelentősen elmarad a pandémia előtti szinttől.
A teljesen elektromos Citroën ë-C4 modellt indítja az Év Zöldautója 2022 díjért a francia márka.
A francia márka a korábbi évekhez hasonlóan idén is csatlakozott az Év Magyar Autója díjakért zajló küzdelemhez, a teljesen megújult Peugeot 308 SW a Magyar Év Autója 2022 díjért indul.
Átadták a Kapos Atlas Gépgyártó Kft. 513,5 millió forintból kialakított új, 475 négyzetméteres üzemcsarnokát Kaposváron.
A bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított magyar beruházási ráta az egyik legmagasabb volt az EU-ban, és várhatóan a következő években is hasonlóan erős maradhat. A halasztott fejlesztések újraindulása, a költségvetési költekezés és az otthonteremtési támogatások húzhatják a szektort 2021-ben – írja a Világgazdaság.
A francia prémium márka a korábbi évekhez hasonlóan idén is benevezte újdonságát, a DS 9 E-Tense modell az Év Zöldautója 2022 díjért indul.
A Skoda hazai importőre, a Porsche Hungaria is benevezte autóit az Év Magyar Autója verseny díjaiért. Két Skoda a Magyar Év Autója 2022 díjért, két másik Skoda pedig az Év Zöldautója 2022 díjért van versenyben.
Copyright © 2024