Nagy lendületet vesz a világgazdaság
Az IMF által eddig vártnál is nagyobb lendületet vesz idén a világgazdaság, részben a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a hatására.
Az IMF által eddig vártnál is nagyobb lendületet vesz idén a világgazdaság, részben a gazdaságösztönző költségvetési és jegybanki monetáris intézkedéseknek, illetve a tömeges oltások megkezdésének a hatására.
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató programsorozatában ezúttal a gyalogosok biztonságát vesszük górcső alá, sok információval és jó tanáccsal.
Az ipari termelés februárban 1,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit a januári 6,7 százalékos visszaesés után. Munkanaphatástól megtisztítva 3,9 százalékkal nőtt a termelés – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A fenntartható mobilitást és korszerű megoldásokat kínáló abroncsgyártó bejelentette, hogy valamennyi európai gumiabroncs-gyára, az európai K+F központ és tesztpálya Rómában, a PCT-üzem Lanklaarban, a textilgyár Usansolóban és a Bridgestone EMIA brüsszeli központja is 100 százalékban megújuló energiaforrásokat használ a működéséhez. Ez a legújabb mérföldkő jelentős előrelépésnek számít annak érdekében, hogy a Bridgestone 2050-ig elérje a teljes szén-dioxid-semlegességet.
A Szuezi-csatorna déli részének kiszélesítését fontolgatja Egyiptom, ahol beszorult az Ever Given konténerszállító hajó, hat napig eltorlaszolva a forgalmas vízi utat – közölte a Szuezi-csatorna Hatóság (SCA) elnöke.
A Semcorp-csoport Debrecenben építi fel új, első Kínán kívüli lítium-ion akkumulátor elválasztó fólia (LiBSF) gyártóüzemét; a leendő gyár területének végleges adásvételi szerződését április 1-jén írták alá Debrecenben.
A Volkswagen-csoport jelentős lépést tett 2020-ban a gyártási helyszínek elektromos áram ellátásának megújuló forrásból történő fedezése felé. A megújuló elektromos áram aránya egy éven belül 80 százalékról 95 százalékra emelkedett az Európán belüli gyártási egységeknél. A Kínán kívüli üzemek esetében világszerte hasonlóan jelentős emelkedés volt tapasztalható, esetükben 76 százalékról 91 százalékra emelkedett ez az arány. 2023-ra az európai gyárak 100 százalékban megújuló forrásból származó elektromos árammal üzemelnek majd. 2030-ra ugyanez a cél a Kínán kívül található összes gyártási helyszín esetében.
Az új személyautók forgalomba helyezése az idén márciusban 6 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly márciusinál, az elmaradás tavalyhoz képest hónapról hónapra csökken – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.
Új informatikai megoldásokat fejlesztettek ki a magyar vasúti hálózaton üzemelő dinamikus kerékterhelés-mérő rendszerek üzemeltetéséhez – közölte az evopro Innovation Kft.
Jó hónapjuk volt a luxusautó-kereskedőknek Magyarországon, számos nagyon drága luxus- és sportautó talált gazdára, például sok Mercedes-AMG és Porsche modell, de Ferrari is jócskán fogyott.
A müncheni központú BMW 285 millió euró összértékű beszállítói szerződéssel stabilizálja az elektromos mobilitás egyre intenzívebb térnyeréséhez elengedhetetlen nyersanyag éveken át tartó, gördülékeny ellátását.
A Ford bejelentette, hogy Budapesten megnyitja a Ford Business Solutions Europe központot, amely a Ford Motor Company üzleti megoldásokat kínáló globális hálózatának tagjaként működik majd. Ezzel egyidőben a vállalat április 1-jei hatállyal kinevezte Dieter Rogmannt a budapesti Ford Business Solutions Europe igazgatójává.
Jelentős növekedéssel számol az idén, és további tranzakciókat tervez az AutoWallis Nyrt. – közölte a társaság.
2021 első negyedévében 32 194 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 1,5 százalékkal kevesebbet (474 autó), mint 2020 első három hónapjában. A forgalomba helyezett személyautók és buszok mintegy 13,02 százaléka magyarországi gyárban készült. Nézzük, melyek voltak hazai gyártmányok.
Az idén nem fizet osztalékot a Rába, a társaság a 2020. évi eredményét eredménytartalékba helyezi – közölte a járműipari társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési előterjesztésben.
Évtizedes rekordra emelkedtek a brit feldolgozószektor aktivitásának márciusi mérőszámai. A gyáripari ágazat derűlátását mindenekelőtt a koronavírus elleni lendületes nagy-britanniai oltási kampány és a járvány megfékezését célzó korlátozások tervezett folyamatos enyhítése táplálja.
A Datahouse adatai szerint 2021 első három hónapjában 38 015 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, csak 0,8 százalékkal kevesebbet (-297 jármű), mint 2020 januárjában, februárjában és márciusában, amikor a koronavírus első hulláma zajlott. A márkák között első a Ford (5023 jármű), második a Suzuki (4744 autó), harmadik a Toyota (3573 jármű), negyedik a Fiat (2834 jármű), ötödik a Dacia (2582 jármű). A modellek versenyében az Év Magyar Autója 2021 díjas esztergomi Suzuki Vitara vezet, második a Fiat 500, harmadik a Dacia Duster.
Copyright © 2025