Felszállt a világ legnagyobb kétéltűje
Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb kétéltű repülőgépét Kínában – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb kétéltű repülőgépét Kínában – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
A Ford autógyár elnök-vezérigazgatója nyílt levélben bocsánatot kért alkalmazottaitól a két chicagói gyárban történt szexuális zaklatások miatt, hangsúlyozva, hogy a cég elítéli az ilyen cselekményeket.
A várhatóan nagyobb infláció, illetve a növekvő költségek ellenére nem drágulnak januárban az új autók – derült ki a Világgazdaság körkérdésére adott válaszokból.
Már mintegy 600 dolgozó, a tervezett létszám harmada munkába állt az Apollo Tyres áprilisban átadott gyöngyöshalászi abroncsgyárában, ahol hamarosan elkészül a busz- és teherautó-abroncsüzem épülete is.
Sikeres évet zárt Magyarország az elektromobilitás terén: 2017 végén több mint 3500 autó fut zöld rendszámmal az ország útjain, majdnem kétszer annyi, mint 1 évvel ezelőtt – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten az állami intézmények 26 új elektromos autójának karácsony előtti átadásán.
A 2017 májusában megkezdődött tárgyalások eredményeképpen 11 cég egy új vállalat megalapításáról írt alá szerződést az abszolút zöld, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó üzemanyagcellás autók (FCV) számára készült hidrogéntöltő állomások (HRS) teljes körű fejlesztése céljából.
Már javában gyártják Sunderlandben a Nissan megújult villanyautóját, a Leafet. Íme, néhány kép a gyártásról.
Mintegy 33,7 milliárd forint értékben több mint 2600 új szolgálati gépkocsit szerzett be a rendőrség 2017-ben – jelentette be az országos rendőrfőkapitány. Papp Károly kiemelte: az új gépjárművek megérkezésével a rendőri személygépkocsik átlagos életkora 6,4 évről 2,4 évre csökkent.
Spontán tüntetésbe kezdett december 21-én az amerikai Ford romániai üzemének több száz dolgozója, akik a következő két évre szóló kollektív munkaszerződéssel elégedetlenek.
A 2016. novemberében aláírt hatéves bérmegállapodás eredményeként január 1-jétől a munkabérekre rakodó adóteher, a szociális hozzájárulási adó, az idei 22 százalékról, 19,5 százalékra csökken, ami újabb 200 milliárd forintot hagy a munkaadóknál.
Száz darab Airbus A321neo keskenytörzsű repülőgépet vásárol az Airbustól az Egyesült Államok egyik legnagyobb légitársasága, az atlantai székhelyű Delta Air Lines – közölte a gyártó a honlapján.
Megkezdte működését a Wizz Air magyar kötődésű diszkont légitársaság nyíregyházi pilótaakadémiája, ahol előzetes repülési tapasztalat nélkül szerezhető meg a kereskedelmi pilóta szakszolgálati engedély.
Az idei becsült mennyiségnél egy százalékkal több, rekordmennyiségű 10,5 millió autó eladását tervezi jövőre csoporton belüli márkáiból a Toyota.
Győrben helyezett üzembe gyorstöltőt a Tesla, a berendezés egyszerre 4 Tesla-akkumulátor töltésére alkalmas – közölte az OMV.
Októberben a bruttó átlagkereset 295 800 forint volt, 12,8 százalékkal több mint egy évvel korábban – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Romániában 11,1 százalékkal nőtt az eladott új járművek száma az első tizenegy hónapban a tavalyi azonos időszakhoz képest – közölte a román autógyártók és -importőrök szövetsége.
Két A319-es Airbust vásárol a Magyar Honvédség – jelentette be a honvédelmi miniszter. Simicskó István hozzátette: a gépek a honvédség hadrendjébe kerülnek.
Copyright © 2025