Milliárdos csalást leplezett le a NAV

november 27, 2018 0

Rövid időn belül két jelentős, összesen csaknem 1,3 milliárd forint kárt okozó, használt gépjárművek kereskedelméből származó költségvetési csalást leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

100 ezer autóval kevesebbet adott el a VW-csoport

november 27, 2018 0

Az új WLTP eljárásra való átállás eredményeképpen a Volkswagen-csoport kevesebb járművet adott át ügyfeleinek októberben, mint az előző év ugyanezen hónapjában. Világszerte összesen 846 300 ügyfél vehette át járművét a Volkswagen-csoport valamely márkájától, 10 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Vezető pozícióra tör a BMW Magyarországon

november 26, 2018 0

A BMW szeretné megőrizni vezető pozícióját a szabadidőautók piacán X5-ös modelljének legújabb változatával – közölte Massimiliano Di Silvestre, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója, az új modell magyarországi bemutatóján.

Kevesebb kocsit vesznek a kínaiak

november 26, 2018 0

Kínában, a világ legnagyobb nemzeti autópiacán csökkentek az autóeladások októberben, immár a negyedik egymást követő hónapban, a gazdasági növekedés lassulását jelezve.

Egymilliárdos támogatást kap a navigációs szoftverfejlesztő az államtól

november 26, 2018 0

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával fejleszti új navigációs rendszerét a magyar székhelyű NNG. A szoftver már az NDS (Navigation Data Standard) nemzetközi szabványának is teljes körűen megfelel majd, biztosítva ezzel a jövő évtized autóival való kompatibilitást.

Rossz hír Németországból

november 25, 2018 0

A vártnál nagyobb mértékben 47 havi mélypontra csökkent novemberben a német gazdaság teljesítményének a növekedési üteme a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének tanúsága szerint.

Kapacitásbővítés Derecskén

november 25, 2018 0

A nagyvállalati beruházási támogatás keretéből elnyert 441 millió forintos kormányzati támogatással, mintegy 1,1 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházás valósul meg a Ferrokov Vas- és Fémipari Kft.-nél.

Innovációs nagydíjra lehet jelentkezni

november 23, 2018 0

Keresik azokat a gazdasági társaságokat, illetve szervezeteket, melyek 2018-ban jelentős innovációs tevékenységet folytattak. Az innovációs díjakra, köztük az Innovációs Nagydíjra, 2019. február 13-ig lehet jelentkezni.

Nőtt a japán export

november 23, 2018 0

Elemzők által vártnál jóval nagyobb lett Japán októberi külkereskedelmi hiánya, miután az importnövekedés felülmúlta az export bővülését.

Olcsóbb lett a Tesla

november 23, 2018 0

A Tesla 12-26 százalékkal csökkentette Kínában két elektromos modellje, a Model X és a Model S árát a megemelkedett kínai importvámok hatásának ellensúlyozása céljából.

Algériában is gyártanak Amarokot

november 22, 2018 0

A Volkswagen és a Sovac kiszélesíti együttműködését Algériában. A jövőben Relizane-ban, ahol már gyártják a Caddy-t, az Amarok pickupot is gyártani fogják. Az üzem most, a nagy kereslet miatt hét hónappal a tervezettnél korábban gyártotta le a tízezredik Caddy-t.

Évi egymillió kormányművet gyárt a Bosch Magyarországon

november 22, 2018 0

Tizenötödik születésnapját ünnepli idén az egri és maklári telephelyekkel üzemelő Robert Bosch Automotive Steering Kft. A kezdetekben mindössze 35 főt foglalkoztató vállalatnál ma már több mint 1100-an dolgoznak, és a világ minden részére, több mint 100 járműgyártónak szállítanak alkatrészeket.

Újabb IT-központot hozott létre a Volkswagen

november 22, 2018 0

A Volkswagen-csoport szélesíti tevékenységének szoftver hátterét, mellyel határozott előrelépés hajt végre a digitális átalakításban. Ennek újabb fejezeteként Lisszabonban Marcelo Rebelo de Sousa portugál elnök jelenlétében a felavatták a lisszaboni szoftverfejlesztő központot.

Marad a Renault vezérigazgatója a letartóztatott Ghosn

november 21, 2018 0

A Renault SA felügyelő bizottsága nem váltja le posztjáról a Japánban letartóztatott Carlos Ghosn vezérigazgatót, hanem feladatait átmenetileg a cég második embere Thierry Bollore ügyvezető igazgató veszi át.

1 236 237 238 239 240 378