Átszervezik a munkát a győri Audi járműgyárában
Ideiglenesen átcsoportosítja 850 munkatársát a győri Audi Hungaria, decembertől 550-en a pozsonyi járműgyárba járnak majd dolgozni, 300 dolgozó pedig a motorgyártásban kap munkát.
Ideiglenesen átcsoportosítja 850 munkatársát a győri Audi Hungaria, decembertől 550-en a pozsonyi járműgyárba járnak majd dolgozni, 300 dolgozó pedig a motorgyártásban kap munkát.
Jelentősen visszaesett a világ egyik legnagyobb építőipari jármű- és eszközgyártója, az amerikai Caterpillar forgalma a harmadik negyedévben, mert csökkent a termékei iránti globális kereslet.
A vártnál nagyobb lett a General Motors (GM) nyeresége az idei harmadik negyedévben részben az észak-amerikai pickup és SUV-eladások bővülésének hatására.
A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) kedden feljavította idei nyereség-előrejelzését, miután profittal zárta az idei harmadik negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után.
Jelentősen, 13 százalékkal nőtt a Renault francia járműgyártó harmadik negyedévi bevétele éves összevetésben, miután megugrott az új Megane és Kadjar modelljei iránti kereslet.
Magas szintű kormányzati egyeztetések folynak a Rail Cargo Hungaria – az egykori MÁV Cargo – részleges visszavásárlásáról, értesült iparági forrásokból a Magyar Idők.
Emeli bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A Huawei Technologies Hungary Kft. szívesen bekapcsolódna a tervezett zalaegerszegi járműipari tesztpálya építésébe – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), miután Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten tárgyalt a cég vezérigazgatójával, Cseng Vej-fenggel.
A ThyssenKrupp globális központtá minősíti budapesti kutatás-fejlesztési központját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a német ipari konszern vezetőivel Essenben folytatott megbeszélése után.
Emelkedett a Daimler árbevétele és nyeresége is a harmadik negyedévben, mivel a a teherjárművek iránti kereslet gyengülését ellensúlyozta a személygépkocsi-eladások növekedése. A német autóipari konszern […]
A kanadai Bombardier repülőgép- és vasúti járműgyártó a februárban bejelentett 7 ezer mellett további 7500 dolgozójának az elküldését jelentette be pénteken.
A Bosch csoport hosszú távra tervez Magyarországon; a vállalat tavaly 37 milliárd forintot, az előző évinél 23 százalékkal többet fordított magyarországi kutatás-fejlesztésre, 19 milliárd forintos beruházást valósít meg a hatvani gyárában, ezzel mintegy hatszáz új munkahelyet hoz létre – emlékeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter,amikor megbeszélést folytatott a cég leköszönő és kinevezett új vezetőjével.
Szeptember végéig több mint egymillió Buick márkájú autót értékesített a General Motors (GM) az év eleje óta, ami 23 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Csehországban az idén több mint 1,3 millió személygépkocsit gyártanak, ami új rekord lesz – jelentette ki Bohdan Wojnar, a cseh autóipari szövetség (SAP) alelnöke Brünnben egy szakmai konferencián a járműipar háromnegyedévi eredményeire hivatkozva.
Csökkent a Harley-Davidson profitja az idei harmadik negyedévben az eladások visszaesése mellett. A cég részben kiadásainak csökkentésével tervezi javítani eredményeit a jövőben.
Csökkent a Michelin abroncsgyártó harmadik negyedévi forgalma részben a lanyha európai és észak-amerikai kereslet miatt.
A járműipar a magyar gazdaság legfontosabb ágazatává nőtte ki magát, az autóipar a legtőkeerősebb szektor – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján, Budapesten.
Copyright © 2025