Német vállalatot vett a Tesla

november 10, 2016 0

A Tesla Motors megvásárolta a gyártásautomatizálási rendszerekre szakosodott német Grohmann Engineering vállalatot – közölte honlapján az elektromos autókat gyártó Tesla Motors.

Élvonalba tör a Geely

november 9, 2016 0

Termelésének több mint megduplázásával a világ tíz legnagyobb autógyára közé kíván felemelkedni a kínai Geely 2020-ig.

Termékfejlesztési részleggel bővül az Aventics Egerben

november 9, 2016 0

Központilag meghatározott, nemzetközi szerepet kap az Aventics Hungary Kft. újonnan létrejött termékfejlesztési részlege. A hazai csapat feladata az Egerben gyártott összes termékhez kapcsolódó fejlesztőmunka, valamint egy globális termékcsoport kialakítása.

Visszaesett a magyar járműipar

november 9, 2016 0

Az ipari termelés volumene szeptemberben 3,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a munkanaphatástól megtisztított adat megegyezik a kiigazítatlan indexszel – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A Mitsubishi miatt gyengült a Nissan

november 8, 2016 0

A pénzügyi év első felében a jen erős árfolyama miatt elért alacsonyabb bevétel mellett csökkent a Nissan japán autógyártó nyeresége.

Kína húzza a Mercedest

november 8, 2016 0

A kínai piac bővülésének köszönhetően erősen nőttek a Daimler eladásai októberben.

Új telephelyet épített a Toolstyle Miskolcon

november 7, 2016 0

Új telephelyet épített a miskolci Mechatronikai Ipari Parkban a francia érdekeltségű, elsősorban gázturbina- és gázmotorok, csomagolóipari gépek alkatrészeinek és szerelt egységeinek gyártására, forgácsolására szakosodott Toolstyle Kft., a 2,2 millió euróba kerülő létesítményt november 4-én adták át.

Nőtt a BMW bevétele

november 7, 2016 0

A BMW árbevétele 4,6 százalékkal, az elemzői várakozásoknak megfelelően 23,36 milliárd euróra nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.

Ötvenéves a szegedi gumigyár

november 7, 2016 0

Ötvenéves a szegedi gumigyár, a jubileum alkalmából a jelenleg a Continental telephelyeként működő üzemben múzeum nyílt, és utcát neveztek el két korábbi igazgatóról.

Autómegosztóba fektet a Toyota

november 4, 2016 0

A Toyota a felhasználók közötti autómegosztás kialakulófélben lévő piacán szeretné megvetni a lábát, ezért a japán Sparx Group vagyonkezelővel és más cégekkel 10 millió dollárt fektetett be a San Francisco-i központtal működő Getaround gépjárműmegosztó startup vállalkozásba.

Belehúz a Volvo Kínában

november 3, 2016 0

Növeli a Kínában gyártott modellek számát a Volvo – jelentette be a kínai Geely autóipari konszern tulajdonában lévő svéd autógyártó.

Lezárul az Alcoa kettéválása

november 3, 2016 0

Az Arconic Inc. részvényeinek november 1-jei tőzsdei bevezetésével New Yorkban lezárul az Alcoa Inc. alumíniumipari konszern két önálló működési területre bontása.

Nőtt a Honda nyeresége

november 3, 2016 0

A szeptember 30-án véget ért negyedévben 39 százalékkal 177 milliárd jenre (1,7 milliárd dollár) szökött fel a Honda nettó nyeresége.

1 203 204 205 206 207 241