Jól megy a Hankooknak

augusztus 31, 2016 0

Jelentősen, 42 százalékkal nőtt a koreai központú, magyarországi gyárral is rendelkező Hankook Tire gumiabroncsgyártó vállalat üzemi nyeresége a második negyedévben az egy évvel korábbihoz képest – közölte a cég magyar képviselete.

Új logisztikai központ épül Ferihegyen

augusztus 30, 2016 0

Új, mintegy 13 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport, az épületet a DHL Express használja majd.

Megugrott az Alteo árbevétele

augusztus 30, 2016 0

Az Alteo csoport 68 százalékkal, 6,783 milliárd forintra növelte árbevételét az első fél évben az előző év azonos időszakához képest, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 201 százalékos növekedéssel 1,645 milliárd forintra emelkedett ugyanebben az időszakban – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

600 új munkahelyet teremt a Samsung Gödön

augusztus 30, 2016 0

Az európai piacra szánt elektromos autók akkumulátorainak gyártásába kezd a Samsung Gödön, a százmilliárd forintos beruházás keretében 600 új munkahely jön létre – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

Még pörög a brit járműipar

augusztus 30, 2016 0

Lassult a brit járműipar termelésének növekedése júliusban, a Brit Autógyártók és -kereskedők Szövetsége (SMMT) közölte, hogy a júliusban gyártott autók száma éves összevetésben 7,6 százalékkal, 126 566-ra emelkedett. A belső kereslet 14,1 százalékkal, a külföldi megrendelések pedig 6 százalékkal nőttek.

Minden rendben a Volkswagennél

augusztus 29, 2016 0

A beszállítókkal kialakult nézeteltérés rendezését követően a Volkswagen üzemeiben a termelés a szokott rendben folytatódik – közölte a Volkswagen szóvivője augusztus 29-én.

Lézer lemezvágót vett a Somapak

augusztus 29, 2016 0

Mintegy 200 millió forintos eszközbeszerzéssel, fele részben európai uniós forrásból növelte termelési kapacitását a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft.

Egy hét alatt behozza a lemaradást a Volkswagen

augusztus 29, 2016 0

A Volkswagen 22 ezer VW Golf és Passat modellt nem tudott a terveknek megfelelően legyártani a beszállítói viták nyomán kialakult alkatrészhiány miatt – írta a Welt am Sonntag lap.

Busz- és teherautó-gyártásban erősítene a kormány

augusztus 29, 2016 0

Magyarország autóipari teljesítménye szempontjából nagy jelentőség van az olyan rendezvényeknek, mint a hétvégén a Hungaroringen zajló kamion Európa-bajnoki verseny – mondta el az MTI-nek Szijjártó Péter.

Az akkumulátoriparban erősít a BASF

augusztus 27, 2016 0

Egyesíti észak-amerikai akkumulátor-alapanyag üzletét a német BASF vegyipari konszern és a japán Toda Kogyo Corporation – közölte a BASF.

Takarékosabb a Ford új dízelgyártósora

augusztus 26, 2016 0

A Ford legnagyobb dízelmotorgyártó üzemében, a Dagenham Dízel Központban a vállalat üzembe állította legmodernebb gyártósorát, amelyen a vadonatúj 2,0 literes Ford EcoBlue erőforrások készülnek majd. Az egy motor elkészítésére jutó energia-felhasználás várhatóan több mint 50 százalékkal alacsonyabb lesz, mint a korábbi, 1,8 literes TDCi dízelmotor esetében volt.

Jóval több kocsit gyártottak a csehek

augusztus 25, 2016 0

Az idei első fél évben 719 495 személygépkocsit gyártottak Csehországban, 11,9 százalékkal többet, mint a múlt év azonos időszakában. A tavalyi évhez viszonyítva gyakorlatilag megduplázódott a gépkocsigyártás növekedésének üteme – közölte a cseh autóipari szövetség.

1 216 217 218 219 220 241