Szeptemberben emelkedett a forgalomba állított autók száma
Szeptemberben 8229 személygépkocsit helyeztek forgalomban Magyarországon, 31,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
Szeptemberben 8229 személygépkocsit helyeztek forgalomban Magyarországon, 31,3 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RHC) 25 éve vasúti szállítópartnere a Magyar Suzuki Zrt-nek, a társaság az első Suzuki vonat indításának negyedszázados évfordulóján október 4-én indította útnak Komáromból a négyezredik autószállító vonatot, mely 200 gépkocsit juttat el belgiumi Zeebrugge kikötőjébe.
Új szuperszámítógépet adtak át október 4-én a győri Széchenyi István Egyetemen (SZE) a világ egyik vezető infokommunikációs vállalata, a Huawei Technologies és az intézmény között idén májusban aláírt stratégiai együttműködés első lépéseként.
Sokan vélik úgy, hogy téli gumira csupán havas időben van szükség, így kitolják a gumiabroncsok cseréjét az első hóesésig. Fontos, hogy eloszlassuk ezt a téves megállapítást. A téli gumiabroncs nem csak a havas és jeges útfelületen nyújt biztos tapadást, hanem száraz, hideg időben is, amikor a hőmérséklet tartósan 7 fok alá csökken.
A jövő teljesen automatizált teherautói már köztünk járnak: magyar mérnök csapat hozzájárulásával készültek a Knorr-Bremse úttörő megoldásai, amelyeket a cégcsoport a 2016-os hannoveri IAA kiállításon mutatott be.
Új autógyártó közös vállalatot hoz létre Iránban többségi tulajdonnal a Renault.
A Swift hiányosságait egyenlíti ki a nála nagyobb Suzuki Baleno, amely igazi sikermodell lehet Európában. A Swift, a Celerio és a Vitara mellett nálunk nagyon nem rúghat labdába, pedig kategóriájában az egyik legracionálisabb választás.
Az Otto-csoport csomagszállító vállalata, a Hermes után a Media Markt is bejelentette: megkezdi a robotokkal való házhoz szállítást.
A brit járműipar legnagyobb szakmai szervezete szerint Nagy-Britanniának az Európai Unió belső piacán kell maradnia azután is, hogy kilépett az EU-ból, különben az egész brit járműipari szektor veszélybe kerül.
Élen jár az ipari robotok alkalmazásában az Európai Unió, de a legnagyobb növekedés az elkövetkező években Kínában várható – állapítja meg az International Federation of […]
Sikerrel tesztelték a világ első négyüléses, hidrogén üzemanyagcellás repülőgépét a délnyugat-németországi Stuttgart repülőterén.
Két újdonsággal debütál a Suzuki Motor Corporation a 2016-os Párizsi Autószalonon: az új Ignis kompakt crossover modellel és az Allgrip összkerékhajtási technológiával.
A Volkswagen-csoport igazgatótanácsának elnöke a Párizsi Autószalon megnyitásának előestéjén bemutatta a konszernnek a jövőbeli mobilitási kihívásoknak megfelelő átalakítását szolgáló “Together – Stratégia 2025” programot.
Az Audi Hungaria Iskola bővítési projektjének második ütemében egy új épületszárnyat, egy teljes egészében felújított és kibővített épületet, valamint egy új aulát vehetett birtokba az intézmény 509 tanulója – köztük 52 elsős kisgyermek – és több mint 60 pedagógusa. A projekt ezen szakasza az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány beruházásaként valósult meg.
A Federal-Mogul Motorparts megállapodott a BorgWarner Emissions Systems vállalattal a Beru gyújtástermékek exkluzív független forgalmazásának újabb öt évre szóló meghosszabbításáról a globális pótalkatrész piacon.
Még akkor is az ajánlott kategóriába tartozna cégautóként a Dacia Sandero, ha nem a legolcsóbb lenne. A magyar autópiac egyik legalacsonyabb árú modellje kellemes meglepetéseket tartogat.
Végre egy Opel, amelyet elsősorban kecses szépsége miatt szeretünk. Kategóriájának legcsinosabb példányát erős magyar motorral teszteltük.
Copyright © 2025