Átszervezik a munkát a győri Audi járműgyárában
Ideiglenesen átcsoportosítja 850 munkatársát a győri Audi Hungaria, decembertől 550-en a pozsonyi járműgyárba járnak majd dolgozni, 300 dolgozó pedig a motorgyártásban kap munkát.
Ideiglenesen átcsoportosítja 850 munkatársát a győri Audi Hungaria, decembertől 550-en a pozsonyi járműgyárba járnak majd dolgozni, 300 dolgozó pedig a motorgyártásban kap munkát.
Az Audi 1,7 százalékkal 174 ezerre növelte eladásait szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, a bővülés elmarad a január-szeptemberi időszak 4,5 százalékos átlagától; az első kilenc hónapban 1,41 millió autót adtak el, többet, mint a 2015-ös rekordév ugyanezen időszakában.
A terveknek megfelelően befejeződtek az Audi Hungaria új karosszériagyárának alapozási munkálatai.
Az Audi Hungaria Iskola bővítési projektjének második ütemében egy új épületszárnyat, egy teljes egészében felújított és kibővített épületet, valamint egy új aulát vehetett birtokba az intézmény 509 tanulója – köztük 52 elsős kisgyermek – és több mint 60 pedagógusa. A projekt ezen szakasza az Audi Hungaria Iskola Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány beruházásaként valósult meg.
Tovább bővül az Audi Hungaria RS modellpalettája: a párizsi autószalonon ünnepelte világpremierjét az Audi RS 3 Limousine, mely a Győrben készülő Audi A3 Limousine legsportosabb változata.
Járműelektronikai fejlesztési szövetséget alakítottak az autógyárak és mobilhálózati gyártók, az ötödik generációs mobil távközlési szabvány optimális alkalmazásának kifejlesztésére.
A Német Túraautó-bajnokság (Deutsche Tourenwagen Masters, DTM) szeptember végi betétfutamában, az Audi TT Cup versenyén a Bors újságírója is rajthoz állt.
Csak ketten maradtak: október 15-16-án a Hockenheimringen, a DTM nagy fináléján Marco Wittmann (BMW) és Edoardo Mortara (Audi) között dől el a pilóták bajnoksága. A konstruktőri és csapatpontversenyben az utolsó két futam előtt az Audi áll az élen.
Csak az idei évben immár a századik olyan munkatárs karrierje indul a győri vállalatnál, aki gyakornokként kezdte pályafutását: Sáfrányos Zsoltot Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója köszöntötte első munkanapján.
Hangja utánozhatatlan öthengeres. Teljesítménye brutális 294 kW (400 LE). Az új TT RS egy erős csúcsmodell – mint zárt, mint nyitott változatában.
Az Audi bestsellere, a Q3 modell most még vonzóbbá válik. A külső megjelenéséhez kapcsolódó új elemek még inkább kihangsúlyozzák a sport és a design felszereltségi szintek illetve az S line külső optikai csomaggal szerelt változatok közötti különbségeket. A hozzájuk csatlakozó Audi Q3 S line competition pedig egy új sportos és különleges modellel egészíti ki a meglévő kínálatot. Az értékesítés ősszel indul.
Az Audi 2,9 százalékkal növelte eladásait augusztusban elsősorban annak a hatására, hogy jelentősen megnőtt a kereslet legnagyobb piacán, Kínában az A3 és Q3 modelljei iránt.
Az Audi Hungaria Motor Kft. munkatársai a társadalmi felelősségvállalás jegyében elkötelezett támogatói a szociális projekteknek, melyet ismételten bizonyítottak az Audi Hungaria harmadik önkéntes napján. Szombaton 500 munkatárs önkéntesen dolgozott 30 szociális projekten a régióban.
Az Audi Hungaria startra kész a tanévkezdésre és kibővült képzési palettával várja a diákokat.
40 évvel ezelőtt, 1976-ban mutatta be az Audi az első 136 lóerő teljesítményű öthengeres Otto-motorját az Audi 100 modell második generációjában.
A jövő mobilitásában mind nagyobb szerepet játszik az energia-visszatáplálás, például immár az autók futóművében is. Az Audi tervezői olyan eROT jelzésű prototípuson dolgoznak, amelyben elektromechanikus forgó lengéscsillapítók váltják fel az eddigi hidraulikus konstrukciókat, még magasabb színvonalú lengéskényelmet biztosítva.
Tovább bővíti az Audi kínai tevékenységét, s a prémiumgyártó a Volkswagen Automatic Transmission Tianjin (VWAT) vállalattal közösen augusztus 22-én új sebességváltó-gyárat avatott. Az észak-kínai Tiencsin kikötővárosban az új Audi A4 L, illetve további helyi modellek számára készülnek hétfokozatú S tronic sebességváltók.
Copyright © 2024