Féltik a járműpart az olaszok

június 15, 2022 0

Olaszországban egyre erősebb negatív visszhangja van az Európai Parlament (EP) döntésének, amely szerint 2035-től már nem lehet belsőégésű motoros új személygépkocsikat és könnyű haszongépjárműveket forgalomba hozni.

Feszült a helyzet az autóiparban

június 1, 2022 0

Kevésbé rózsás az autóipari helyzete, mint arra a gyártók főbb gazdálkodási mutatói alapján következtetni lehetne – állapítja meg az EY (Ernst & Young) tanácsadó cég a világ 16 legnagyobb autógyárának üzleti adatait vizsgáló tanulmánya.

Nagy átalakulás előtt az európai autóipar

március 31, 2022 0

Kockázatot jelent a kelet-közép-európai országok gazdaságaira, hogy az elektromos autók, illetve akkumulátoraik gyártásába elsősorban Nyugat-Európában ruháznak be, így a bruttó hazai érték nagy hányadát termelő – belsőégésű motorokat gyártó – autóiparuk lejjebb kerülhet a hozzáadottérték-termelő láncban – mondta Petr Pavlínek, a Nebraska Omaha Egyetem professzora az osztrák jegybank bécsi rendezvényén.

Török beruházás Kaposváron

március 23, 2022 0

Letették az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó Sisecam csoport kaposvári beruházásának alapkövét.

Ukrajnai háború – bajban a hazai Mercedes

március 13, 2022 0

A magyarországi autógyárak termelését is érinti az ukrajnai háborús konfliktus, bár különbözőképpen: részint a beszállítások elmaradása akadályozza a termelést, részint az exportpiacokat rendezi át.

Brutális drágulás jön az autóiparban

január 26, 2022 0

Csapás a magas energiaár az autóipari cégeknek – olvasható a Világgazdaság cikkében. A lap azt írta, hogy tavaly 15-20 százalékkal esett a magyarországi autóipar teljesítménye a globális nehézségek miatt,
ez pedig rányomta bélyegét a beszállítói láncok teljesítményére is.

Kobotok az autóiparban

november 26, 2021 0

Az autóipar az elsők között alkalmazta mind a hagyományos ipari robotokat, mind a kobotokat (azaz kollaboratív robotokat). Napjainkban az automatizálás az autógyártás szinte minden területére kiterjed, az alkatrészek és részegységek gyártásától egészen a végtermékig.

Megnyílt az autóipari szakkiállítás

november 16, 2021 1

Az idén a magyar gazdaság növekedése elérheti a 6,8-7,0 százalékot a kormány becslései alapján, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap viszont 7,0-7,5 százalékos GDP-bővülésre számít Magyarországon – mondta az innovációs és technológiai miniszter az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítás megnyitóján Budapesten.

Amint enyhül a csiphiány, belehúznak a gyárak

november 9, 2021 0

A külföldi kereslet erősödésének köszönhetően emelkedett a német feldolgozóipar új megrendeléseinek értéke szeptemberben, bár a vártnál kisebb mértékben. Biztató, hogy a jelek szerint a gyárak növelni tudják a termelést, mihelyst az ellátási lánc zavarai enyhülnek.

Drágulnak a német autók

augusztus 20, 2021 0

Jelentősen drágulhatnak a német ipar termékei, a gyártók akár tíz százalékkal emelhetik a német autók árait a Handelsblatt című német üzleti lap összeállítása szerint.

Jó hírek Japánból

augusztus 6, 2021 0

Japánban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az ipari termelés júniusban az előző hónaphoz képest elsősorban az autóipari termelés bővülésére.

Rossz hír jött Japánból

július 3, 2021 0

Japánban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés májusban az előző hónaphoz képest elsősorban az autóipari termelés zsugorodására.

Merre tovább, autóipar?

június 13, 2021 1

Az önvezető funkciótól kezdve az elektromobilitásig az autógyártás forradalmat él át. Hogyan alakítják át a gazdasági, politikai és technológiai tényezők az iparágat a következő évtizedben? Milyen hatással lesz mindez a beszállítók tevékenységére? A Deloitte stratégiai előrejelzése több lehetséges forgatókönyvet felvázol.

Igen jól megy az üzlet

június 3, 2021 0

Közel három éve nem ment annyira jól az üzlet a német autóipari vállalatoknak, mint most májusban, a kilátásaikat azonban némileg aggályosnak tartják a cégvezetők az ifo gazdaságkutató intézet felmérése szerint.

DIHK: javult a német autóipar helyzete

május 29, 2021 0

A válságból való kilábalás közepette az üzleti környezet javulása mellett továbbra is problémásnak ítéli meg pénzügyi helyzetét a német vállalatoknak közel a fele, a német ipari és kereskedelmi kamarák képviseleti szervezete, a DIHK jelentése alapján.

Jó és rossz hír Németországból

május 13, 2021 0

Németországban nőtt a forgalomba helyezett autók száma áprilisban az egy évvel korábbihoz képest, de még elmaradt a válság előtti szinttől. A német autógyárak termelése és exportja nőtt az év első négy hónapjában, az éves termelési prognózist azonban az alkatrészhiány miatt visszafogta a VDA, a német autóipar szakmai képviseleti szervezete.

Felvásárlási láz az autóiparban

április 17, 2021 0

Konszolidációra, vállalatok felvásárlására és fúziókra számít az autóiparban az elkövetkező években a Bain üzleti tanácsadó cég.

1 2 3 4 10