Kína tolja a Mercedes szekerét

február 13, 2017 0

A Mercedes-Benz személygépkocsik eladási sikereinek köszönhetően, az alacsonyabb tehergépjármű értékesítések ellenére is növelte forgalmát és nyereségét tavaly a Daimler AG konszern.

Nehéz helyzetbe kerülhetnek a beszállítók

november 25, 2016 0

A járműipari elektromosítás és digitalizáció miatt kevesebb, de magasabban képzett alkalmazottra lesz szüksége a harmadik legnagyobb német ipari ágazatnak, az autógyártásnak.

Minden nyolcadik autóipari munkahely veszélyben van

november 22, 2016 0

Az elektromos mobilitás terjedése több tízezer autóipari munkahelyet veszélyeztet Németországban – írja a Bild am Sonntag lapban megjelent cikkében Ferdinand Dudenhöffer, a duisburgi egyetem professzora, a CAR autóipari kutatóintézet vezetője.

600 milliárdot tol a magyar iparba a Mercedes-Benz

szeptember 12, 2016 0

A Mercedes-Benz közel 600 milliárd forint értékű fejlesztést valósít meg a közeljövőben Magyarországon – mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter Budapesten Hartmut Schickkel, a Daimler Buses vezetőjével és Jörg Schmidttel, a Mercedes-Benz Hungária Kft. vezetőjével folytatott megbeszélését követően.

Öt éven belül jöhetnek az elektromos kamionok

július 27, 2016 0

Az akkumulátor-fejlesztésben elért eredmények a következő évtized elején már lehetővé teszik elektromos hajtású nehéz tehergépjárművek kereskedelmi célú forgalomba állítását – véli a Daimler.

Nőtt a Mercedes-Benz bevétele

július 22, 2016 0

A tehergépkocsi piac gyengülése és a dízelválság ellenére nőtt a Mercedes-Benz járműveket is gyártó Daimler árbevétele és nyeresége a második negyedévben.

Újabb autóipari botrány van kirobbanóban

július 7, 2016 0

A német versenypiaci felügyelet vizsgálatot indított a BMW, a Volkswagen és a Daimler autógyáraknál és a Robert Bosch, valamint ZF Friedrichshafen autóipari beszállítóknál, mert a gyanú szerint árrögzítést alkalmaztak az acél beszerzéseknél. A bírság akár az éves bevétel 10 százalékát is elérheti.

1 4 5 6 7