Digitális automata központi ütközővel felszerelt vonatot mutattak be
Hat európai országot érintő tesztkörút keretében digitális automata központi ütközővel (DAC) felszerelt vonat érkezett Magyarországra – közölte a Rail Cargo Hungaria Zrt.
Hat európai országot érintő tesztkörút keretében digitális automata központi ütközővel (DAC) felszerelt vonat érkezett Magyarországra – közölte a Rail Cargo Hungaria Zrt.
A TS Hungaria Kft. ünnepélyes keretek között indította el Magyarország egyik legkorszerűbb nagyteljesítményű digitális profilesztergájának próbaüzemét. A 750 millió forint értékű csúcstechnológiás berendezés éves szinten 30 százalékkal, 5000 vasúti kerékpárral növeli a Rail Cargo Hungariához tartozó vasúti járműjavító produktivitását. Az eseményen a társaság bejelentette, hogy a következő hónapokban egy további 100 millió forintos beruházás keretében új kerékpárfestő üzemrészt alakít ki.
Az év végéig tartó idei cukorrépa kampányban a Rail Cargo Hungaria mintegy 200 ezer tonna terményt fuvaroz a Magyar Cukor Zrt. számára Kaposvárra. A gazdák tavasszal 15,5 ezer hektáron vetettek cukorrépát a gyár számára. A terméshozam a becslések szerint elmarad a tavalyi 68 tonnás átlagtól, a cukorgyár a kampány során naponta átlagosan 7500 tonna termény feldolgozására készül.
A Rail Cargo Hungaria (RCH) önálló vontatási képességének további bővítése érdekében öt F140DE Traxx dízelmozdony bérléséről állapodott meg az Akiem vontatójármű-lízingelő vállalattal.
Megérkezett Európába az első, árufuvarozásra optimalizált villany-hibrid mozdony, amelyet a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive vállalat a Rail Cargo Hungaria igényei szerint fejlesztett. A következő hónapokban azt ellenőrzik, hogy a jármű teljesíti-e a magyar árufuvarozási vasúttársaság elvárásait, elvégzik az engedélyekhez szükséges vizsgálatokat és futópróbákat – közölte a Rail Cargo Hungaria. Ez lesz az első kínai mozdony az EU vasúthálózatán, amely típusengedélyt kaphat.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. 100 százalékos tulajdonába került a vasúti járművek karbantartásával, fejlesztésével és építésével foglalkozó miskolci székhelyű TS Hungaria Kft. – közölte a Rail Cargo Hungaria (RCH) Zrt.
Megkapta a magyarországi hatósági üzembehelyezési engedélyt az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) 56 Siemens Vector villamos mozdonya – közölte a Rail Cargo Hungaria (RCH).
A vezető hazai vasúti áruszállító, a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) adózás utáni vesztesége 2019-ben közel 3,8 milliárd forintra nőtt az előző évi 2,6 milliárdról, árbevétele majdnem 10 százalékkal 72 milliárd forintra csökkent – írta csütörtöki a Világgazdaság.
A kínai Cosco Shipping vállalatcsoporthoz tartozó Ocean Rail Logistics S.A. 15 százalékot meghaladó részesedést vásárolt az osztrák Rail Cargo Group (RCG) magyarországi tagvállalatában, a Rail Cargo Terminal-BILK Zrt.-ben.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. közgyűlése Körös Norbertet a vállalat vezetőjévé (CEO) és az igazgatóság tagjává választotta.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. (RHC) 25 éve vasúti szállítópartnere a Magyar Suzuki Zrt-nek, a társaság az első Suzuki vonat indításának negyedszázados évfordulóján október 4-én indította útnak Komáromból a négyezredik autószállító vonatot, mely 200 gépkocsit juttat el belgiumi Zeebrugge kikötőjébe.
A Rail Cargo Hungaria Zrt. közgyűlése ismét Kovács Imrét választotta a cég igazgatósága elnökének, megbízatása 2019 júliusáig szól, egyben a tulajdonos Rail Cargo Austria AG három évvel meghosszabbította a vasúti vezető vezérigazgatói kinevezését, aki így mindkét tisztségben a harmadik ciklusát kezdi meg – közölte a Rail Cargo Hungaria Zrt.
Copyright © 2024