350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier

Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier francia autó- és repülőgépipari beszállító vállalat ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban – jelentette be Skobrák Tibor, a Le Bélier csoport közép-európai gazdasági igazgatója.

Hozzátette, a beruházáshoz a magyar állam 2,2 milliárd forint támogatást ad.     Elmondta, a fékrendszerekbe alumínium alkatrészeket gyártó vállalat 1994 óta van jelen Magyarországon, világpiaci részesedése több mint 45 százalékos.

A beruházás 2018 decemberével zárul le, a 350 új munkavállaló csaknem 40 százaléka mérnök vagy felső képesítésű szakember – mondta el az MTI érdeklődésére.     A beruházással automata, innovatív öntősorokat szereznek be, valamint infrastruktúrát is fejlesztenek, csarnokokat építenek – ismertette. A Le Bélier nagy hangsúlyt fektet az automatizálásra és az innovatív gépjárművek alkatrészeinek fejlesztésére, jelen van az elektromos autók piacán is – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a beruházás főként azért jön létre, mert a Le Bélier elnyert egy óriási megbízást a BMW-től, az 5-ös széria fékrendszereihez gyártja majd az alumínium alkatrészeket. Ez hosszú távon jelent nagyon nagy igényt a cég Magyarországon gyártott termékeire – emelte ki.

Elmondta, ezzel a beruházással is erősödik Magyarország pozíciója a BMW “láthatatlan” gyárként, mivel a német autógyár annyit szerez be Magyarországról, hogy az itt elköltött összeg lassan felér egy gyár üzemeltetésével.    A Le Bélier 1736 embert foglalkoztat Magyarországon, idén 170 millió eurós árbevételt várnak – ismertette.