Konszolidálja kereskedéseit a Volkswagen

Megritkítja márkakereskedői hálózatát Európában a Volkswagen konszern VW márkája a hagyományos értékesítési csatornákon keletkező költségeinek csökkentése érdekében – értesült az osztrák APA hírügynökség a VW modellek hivatalos importőrétől, a Porsche Austria vállalattól.

A Porsche Austria tájékoztatása szerint arról még nem született döntés, hogy pontosan hány márkakereskedővel csökkenti hálózatát a VW. Ehhez először velük folytatnak majd tárgyalásokat. Ausztriában 2018 első negyedévében mondják majd fel a szerződéseket, illetve kötnek újakat.    A VW mintegy háromezer márkakereskedője van Európában.

“A világpiacon már néhány éve megindult a konszolidációs hullám, ami az elkövetkező években csak tovább gyorsulhat, és ez Németországban sem lesz másképp” – jelentette ki Jürgen Stackmann a VW márka értékesítési igazgatója egy keddi konferencián Münchenben a cég értékesítési partnerei előtt. Elmondta, hogy “az értékesítési költségek drasztikus csökkentéséről van szó” a nyereségesség és a hatékonyság mintegy tíz százalékos növelése érdekében.

A megmaradó márkakereskedőknek kifizetődő lesz a váltás – mondta Jürgen Stackmann, hangsúlyozva, hogy “tartós bevételarányos jövedelmezőséget garantálunk partnereinknek”. A cél a két százalék elérése. Jelenleg az átlagos VW márkakereskedő évi 620 jármű eladásával 27 millió euró nettó forgalmat bonyolít le egy százalékos forgalomarányos jövedelmezőséggel és ennek is a legnagyobb része a szerviz és alkatrész üzletből származik – mutatott rá. A tárgyalásokat a márkakereskedőkkel novemberben kezdik meg és a jövő év első negyedében tervezik lezárni.