8000 dolgozót keres a Lufthansa

Több mint nyolcezer embert vesz fel az idén a német Lufthansa-csoport, a legnagyobb európai légitársaság.

A társaság közleményébe azt írta, hogy az új munkatársak legnagyobb része utaskísérő lesz. A névadó Lufthansánál nagyjából 2500 új utaskísérő áll munkába 2018-ban, a csoport egészét tekintve pedig 4000. Jelentős létszámfejlesztést tervez a Lufthansa Technik is, amely 500 új munkatársat alkalmaz az idén.    A közleményben kiemelték, hogy a Lufthansa továbbra is az egyik legvonzóbb német vállalat, és “ideális munkáltató számos álláskereső számára”. Ezt jelzi, hogy tavaly több mint 100 ezer jelentkezést nyújtottak be a vállalatcsoport álláskereső portálján.    A csoport a legutóbbi adatok szerint 2016 végén világszerte 124 306 embert foglalkoztatott, szemben az egy évvel korábbi 120 652-vel.

A társaság a 2017 január-szeptemberi időszakban 26,7 milliárd euró (8330 milliárd forint) árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában elért 23,8 milliárdhoz képest. Az üzemi eredmény 52,7 százalékkal, 2,5 milliárd euróra emelkedett, az adózott eredmény pedig az egy évvel korábbival megegyező mértékű, 1,8 milliárd euró volt.