Továbbra is rekordpályán a Skoda

Tovább halad sikerpályáján a Skoda: a cseh autógyártó ismét növelte kiszállításai számát az idei év első hat hónapja alatt és 652 700 járművel új első félévi rekordot állított fel.

A Skoda ezzel 11,6 százalékos növekedést produkált az előző év azonos időszakához viszonyítva (2017. január – június: 585 000 jármű). Június hónapban a Skoda 116 500 gépkocsiját szállította ki, ami 10,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos hónapjához képest (2017. június: 105 200 jármű). A bővülés fő hajtóereje továbbra is a Skoda Kodiaq és a Skoda Karoq. A márka világszerte legnagyobb piacán, Kínában, a múlt hónapban sikeresnek bizonyult a Kamiq kompakt SUV-modell piaci bevezetése.

A WLTP új vizsgálati eljárással együtt új károsanyag-kibocsátási szabvány is megjelenik, amely minden autógyártó számára komoly kihívást jelent 2018 folyamán. A Skoda modellpalettája tekintetében ez különbözőképpen mutatkozik meg, a jelenlegi Skoda Fabia gyártási volumene például már a modellváltás bejelentését megelőzően elkelt. A kisautó modernizált változatának gyártása a tervek szerint 2018. augusztusban veszi kezdetét.

Nyugat-Európában a Skoda 49 400 kiszállított járművével 7,7 százalékos növekedést könyvelhetett el júniusban (2017. június: 45 900 darab), míg az első félév során 5,9 százalékkal összesen 267 100 gépkocsira növelte eladásait (2017. január – június: 252 300 darab). A márka legjelentősebb európai piacán, Németországban, a 17 600 darabos júniusi kiszállítási volumen az előző évi sikert ismételte meg (2017. június: 17 300 darab; +1,6 százalék), a január elejétől június végéig terjedő időszak során pedig 93 000 darabra nőtt a Skoda itteni értékesítése (+5,6 százalék; 2017. január – június: 88 000 darab). Kétszámjegyű százalékos növekedést produkált a Skoda az év első felében Franciaországban (16 700 darab; +25,1 százalék), Spanyolországban (14 800 darab; +10,1 százalék), Svédországban (10 400 darab; +17,5 százalék) és Hollandiában (9600 darab; +24,7 százalék).

A Skoda Közép-Európában 20 800 gépkocsiját szállította ki ügyfeleinek júniusban (2017. június: +8,2 százalék; 19 200 darab), míg az első félév folyamán 115 000 gépkocsival 4,8 százalékos növekedést ért el az előző évi időszakhoz képest (2017. január – június: 109 800 darab). Hazai, csehországi piacán 9400 járműátadással a Skoda 5,8 százalékkal növelte eladásait a tavalyi év azonos hónapjához viszonyítva (2017. június: 8900 darab), míg az év első hat hónapja alatt 52 000 járművét (2017. január – június: 51 200 darab; +1,4 százalék) szállította ki. Növekedést ért el a márka január elejétől június végéig az előző év azonos időszakához képest Magyarországon (7500 darab; +19,9 százalék) és Horvátországban (3500 darab; +7,5 százalék) is.

Kelet-Európában (Oroszország nélkül) a Skoda 4300 autóját szállította ki júniusban, ami 13,1 százalékos bővülést jelent a tavalyi évihez képest (2017. június: 3800 darab). Az első félévben a cseh gyártó 17,5 százalékkal több, összesen 22 600 gépkocsiját adta itt át ügyfeleinek (2017. január – június: 19 300 darab). Kétszámjegyű százalékos növekedést könyvelhetett el a Skoda Romániában (6800 darab; +29,2 százalék), a Baltikumban (4400 darab; +11,9 százalék), Szerbiában (3500 darab; +11,6 százalék), Bulgáriában (2000 darab; +34,0 százalék) és Boszniában (900 darab; +12,3 százalék).

Oroszországban ugyancsak jelentősen növelte a Skoda a kiszállításait, a júniusi 7100 gépkocsi 26,3 százalékos növekedést jelent (2017. június: 5700 darab). Az első félévben a Skoda 36 300 autóját adta át Oroszországban, ami 26,6 százalékkal haladta meg az előző év ugyanezen időszakát (2017. január – június: 28 700 darab).

Nagy arányban járult hozzá a Skoda eladásainak bővüléséhez Kína, ahol júniusban 27 500 (2017. június: +16,9 százalék; 2017. június: 23 500 darab). Sikeresen érkezett a piacra a múlt hónapban a Skoda Kamiq kompakt SUV-modell, amelyet kizárólag világszerte legnagyobb piacán kínál a márka, ahol a tavalyi első hat hónapnál 23,5 százalékkal több, összesen 165 500 autóját értékesítette az első félévben a Skoda (2017. január – június: 134 000).

Skoda ügyfélkiszállítások – 2018. első félév

(modellsorozatok szerint, kerekítve, darab; +/- százalék az előző év azonos időszakához képest)

Skoda CITIGO             (Értékesítés kizárólag Európában: 21 000; +6,9 százalék)

Skoda FABIA                           (105 300; -5,2 százalék)

Skoda RAPID                           (101 400; -1,5 százalék)

Skoda OCTAVIA                      (210 700; +2,6 százalék)

Skoda YETI                             (12 000; -72,1 százalék)

Skoda KAROQ             (50 100; – )

Skoda SUPERB                       (74 100; -2,4 százalék)

Skoda KODIAQ            (77 900; +187,8 százalék)

Skoda KAMIQ                          (200; -)