Új logisztikai csarnokok Csepelen

Átadták a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. új logisztikai csarnokait a csepeli szabadkikötő létrehozásának 90. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen Csepelen.

A két, 5 ezer és 10 ezer négyzetméter alapterületű csarnokot a zrt. mintegy 2 milliárd forint beruházással alakította ki, a területet 90 százalékban már bérbe adták.

Sztilkovics Szávó, a Mahart-Szabadkitötő Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta, a csepeli szabadkikötő mindennapjait a magyar állami tulajdonban lévő Mahart-Szabadkikötő Zrt. és a magyar magánbefektetői tulajdonú Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. határozza meg. Úgy vélte, az állami tulajdonlás garancia arra, hogy a szabadkikötő ezután is bármely vállalkozás számára egyenlő feltételekkel használható kikötő, és logisztikai központ legyen.

Elmondta, a szabadkikötőben hamarosan több mint ezren dolgoznak csaknem 100 vállalkozásnál.

Cseh Ottó, a Budapesti Szabadkikötő Logisztikai Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a területen az elmúlt 12 évben a zrt. 20 milliárd forintot fektetett be 8,5 milliárd forint állami támogatás mellett, amelynek során kikötői szolgáltatásokat, közlekedési útvonalakat, A-kategóriás raktárcsarnokokat építettek és fejlesztettek. Terveik szerint további 150 ezer négyzetméter raktárcsarnok építését kezdik meg – ismertette.