Ők az egyetemi mentorprogram győztesei

december 20, 2018 0

Az ABB Kft. kiválasztotta hazai női mentorprogramjának négy résztvevőjét. A 2019 januárjától negyedik alkalommal induló öt hónapos programot a vállalat műszaki területeken tanuló női egyetemi és főiskolai hallgatók számára hozta létre.

3060 új magyar buszt gyárthatnak

december 20, 2018 0

Az új buszstratégia fókuszában a közösségi közlekedést igénybe vevő utasok minél magasabb szintű kiszolgálása áll – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzeti Autóbusz Beszerzési Bizottság (NABB) ülésén.

Bemutatták a kínai Ikarust

december 20, 2018 3

Bemutatták az Ikarus és a kínai CRRC Urban Traffic magyarországi vegyesvállalata, az Electrobus Europe első, kínai-magyar kooperációban készült, tisztán elektromos meghajtású buszát Székesfehérváron.

Telekocsit mutat be a beszállító

december 19, 2018 0

„A Bosch a világon egyedülálló, hardverből, szoftverből és mobilitási szolgáltatásokból álló csomagot fejleszt a jövő ingajárati mobilitása számára” – mondja Markus Heyn, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja. A világ legnagyobb elektronikai kiállításán – a Las Vegasban rendezett CES 2019 szakmai vásáron – a Bosch egy tanulmányjárműben mutatja be a közlekedés e módját szolgáló megoldásait.

Milyen az okos üveg?

december 19, 2018 0

A Continental olyan innovatív anyagok fejlesztésén dolgozik, amelyek még kényelmesebbé tudják tenni az utazást, és eközben számos ú, praktikus funkcióval szolgálják ki az utasok igényeit. A modern vasúti kocsik már alapvetően is nagymértékű kényelmet nyújtanak az utasok számára, akik választhatnak, hogy útközben dolgozni, vagy egyszerűen csak pihenni akarnak. A technológiai vállalat az utazás kényelmének növelése érdekében egy olyan fejlesztést mutatott be, amely az üveglapok sötétedéséért felelős intelligens technológia.

Ötcsillagos az Audi Q3 biztonsága

december 18, 2018 0

A kompakt családi SUV a legmagasabb értékelést, vagyis az öt csillagot érdemelte ki a legfontosabb európai autóipari biztonsági teszt (Euro NCAP) próbája során.

Szigorított az EU

december 18, 2018 0

Az új személyautók esetében 37,5 százalékkal, míg a könnyű haszongépjárművek esetében 31 százalékkal kell leszorítani az átlagos széndioxid-kibocsátást 2030-ra a 2021-es szinthez képest – állapodtak meg az Európai Unió (EU) társjogalkotó intézményei.

Kelet-Magyarországon épít gyárat az Airbus

december 18, 2018 0

Helikopterekhez szükséges alkatrészeket gyártó üzemet létesít Magyarországon az Airbus Helicopters, a 2021-re elkészülő beruházással több száz munkahely jön létre a magyar kormány és vállalat együttműködésének köszönhetően.

Újabb 8 motorvonatot rendelt a MÁV

december 18, 2018 0

A már megrendelt 11 mellé további 8 darab emeletes Kiss (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) motorvonat szállításáról írt alá szerződést a Máv-Start Zrt. és a Stadler Bussnang AG a Dunakeszi Járműjavító Kft. telephelyén.

Elnök nélkül a Nissan

december 18, 2018 0

Egyelőre nem nevez meg új elnököt a Nissan a cég élére – erről döntött a társaság felügyelőbizottsága.

Rekord közelben a Volkswagen

december 17, 2018 0

Novemberben kevesebb autót értékesített a Volkswagen konszern, mint egy évvel korábban, de ezzel együtt is éves rekord felé tart eladásaival.

Gyenge novembert zárt az európai autópiac

december 17, 2018 0

Novemberben is, zsinórban már a harmadik hónapban, csökkent a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban az egy évvel korábbihoz képest az új károsanyag-kibocsátási mérés bevezetésének következményeként.

1 2 3 4 5 7