Kiemeltexportőr-partnerségi program indult

 Kilenc magyar tulajdonú, az exporthoz jelentősen hozzájáruló vállalat és a szaktárca együttműködésével létrejött a kiemeltexportőr-partnerségi program (kepp), amely a jövőben hozzájárul az exportteljesítmény növekedéséhez.

A programban részt vevő vállalatok “gyorsító pályán” férhetnek hozzá az állami exportösztönzési intézményrendszer által kínált eszközökhöz, emellett ezen vállalatokat szorosan bevonják az állami exportpromóciós programokba, az állami exportösztönző eszközök kialakításába, szakpolitikai egyeztetésekbe.     A vállalatok által előállított termékek országimázst megtestesítő márkákká válhatnak.

A kilenc vállalat exportjának értéke 2017-ben meghaladta a 120 milliárd forintot, ez három év alatt 35 százalékos növekedést jelentett, és a vállalatok árbevételének átlagosan 63 százalékát az exportbevétel jelenti.   A programban részt vesz a 77. Elektronika Műszeripari Kft., az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt., az ARH Informatika Zrt., a Csaba Metál Öntödei Zrt., a Graboplast Padlógyártó Zrt., a Kész Csoport, a Master Good Termelő és Kereskedelmi Kft., a Mediso Medical Imaging Systems Kft. és a Naturtex Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft.