Az idei Motofesten debütált az új Suzuki Katana

Ötödik alkalommal zúgtak fel a motorok a Motofesten, a Suzuki és az Országos Rendőr-Főkapitányság-Országos Balesetmegelőzési Bizottság Hungaroringen rendezett pályamotoros fesztiválján szeptember 1-jén. A családi élménynappá fejlődött esemény legfontosabb célja az volt, hogy a motorosok megfelelő képzettséggel vehessenek részt a forgalomban. Mindemellett volt kaszkadőrbemutató és tréning, quad, illetve StreetFighter show, gyermekprogramok, valamint először mutatkozott be nagyközönség előtt az új Suzuki Katana modell.

A motorozás nem verseny

A pályamotorozás nem csak a száguldásról szól, a cél valójában a magabiztos, biztonságos motorkerekezés. A motoros sebessége legalább annyira függ magától a motoros vezetéstechnikai tudásától és a járműismeretétől, mint attól, mennyire bátor az utakon. A szervezők pontosan erre a szemléletre szeretnék felhívni a figyelmet a közúti közlekedés során is. „Évente nagyságrendileg tízezerrel nő az utakra kerülő nagymotorok száma, ezzel együtt sajnos egyre több motorbalesetről is hallani a híradásokban. Felelős vállalatként kiemelt terület számunkra ennek a folyamatosan növekvő, ugyanakkor a közlekedés során kifejezetten veszélyeztetett és veszélyforrást jelentő rétegnek az edukációja” – nyilatkozta Fleischer Jefte, a Magyar Suzuki Zrt. motoros üzletágának marketing menedzsere az esemény kapcsán.

Fókuszban a biztonság

Az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottság kommunikációja évről évre egyre nagyobb figyelmet fordít a közlekedésbiztonságra: a saját, a motoros társak, illetve a forgalom többi résztvevőjének épségére. Ennek megfelelően a korábbi évekhez képest idén csak az gurulhatott pályára, aki előzetesen vagy a helyszínen elvégzett, alapvető vezetéstechnikai, baleset-megelőzési tréningen vett részt.

Élménynap a motorok szerelmeseinek

A korábbi esztendők során megszokott motoros programokon túl idén egész napos kaszkadőr bemutatókkal és tréningekkel, valamint látványos StreetFighter Show-val várták szeptember 1-jén a szervezők a látogatókat, de gyerekprogramok és kiállítók is színesítették az eseményt. A már ismert és népszerű Suzuki motorkerékpárok mellett először tekinthette meg testközelből a nagyközönség a japán gyártó legfrissebb motorjait, többek között az új Suzuki Katanát.