Dögös lesz az új Caddy

Ki állítja, hogy a Caddy nem lehet sportos? A Volkswagen Haszonjármű formatervezőinek eredeti vázlatai betekintést nyújtanak, hogyan mutathat majd a teljesen új Caddy 2020-tól. Egy dolog biztos, hogy egyetlen csavar sem maradt érintetlen.

Az új Caddy korai fejlesztésének első vázlatai azt jelzik, hogy a Volkswagen Haszonjárművek jövőbeli kisteherautója sok szempontból eltérő lesz jövőre. A szegmens sportosabb karaktere is megjelenik, például a kissé lejtős tetővonalban. A művészien formázott, nagy oldalsó felületeken – az új Caddy karcsú, egy darabból álló formát mutat be. Feltételezhető, hogy a jövőben egyre több sport- és aktív szabadidős tevékenységet folytató ügyfél érdekes, praktikus alternatívának tekintheti majd az új Caddy-t.

Látható, hogy az új Caddy Cargo verziója számos feltűnő részletével az aktuálisan gyártott kisteherautóra mutat. Ide tartoznak az erősebb függőlegesen elrendezett, vékony LED-es lámpák a hátulján. Ezek a személygépkocsi változatán is megjelennek. A koncepcióautó rajzai egy széles kilátást biztosító hátsó ablakot mutatnak, amely a személygépkocsi-változat egyik jellemző eleme. Az ügyfelek kívánságainak megfelelően az új Caddy kereskedelemben használt verziói lemezelt csomagtérajtóval is elérhetőek lesznek, és opcionálisan továbbra is kínálnak szárnyasajtókat.

A nagyobb kerekek, az egységes megjelenésű orr-rész és a LED-es lámpák, a keskenyebb hűtőrács és a nagyobb megjelenésű logó az áttervezett Caddy további formai elemei. Mindez annak a jele, hogy az új modell is azzal a céllal indul, hogy referenciaérték legyen kategóriájában.