Parragh elégedett

december 27, 2019 0

A magyar gazdaság az elmúlt években jól teljesített, az eredményes gazdaságpolitikai döntések alapját számos esetben a kamara fogalmazta meg, széles vállalkozói igény alapján – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a területi kamarák elnökeinek tartott évértékelő rendezvényen, Budapesten.

Összeborul a Volvo és az Isuzu

december 27, 2019 0

A tervezett elektromos haszongépjármű-gyártó együttműködés keretében a japán Isuzu megvásárolja az AB Volvo japán leányvállalatát, az UD Trucks Corp. tehergépjármű gyártó vállalatot – jelentette be a két vállalat közös sajtótájékoztatón.

8 százalékkal nőhet a minimálbér

december 27, 2019 0

Várhatóan nem kötnek új megállapodást a munkavállalói és a munkaadói érdekképviseletek, így jövőre is nyolc-nyolc százalékkal emelkedhet a minimálbér és a garantált bérminimum összege a 2018 végén megkötött, kétéves egyezség értelmében – értesült a Magyar Nemzet.

Jó hír Németországból

december 27, 2019 0

A vártnál nagyobb mértékben javult decemberben az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint, újabb jeleként annak, hogy a legnagyobb európai gazdaság összességében rugalmasan reagál a feldolgozóipar válságára.

Ötcsillagos az új 2008

december 26, 2019 0

Elődje kiváló teljesítményét megismételve az új generációs Peugeot 2008 városi szabadidőjármű is a létező legjobb, ötcsillagos eredményt érte el az Euro NCAP napokban zárult őszi vizsgálat-sorozatán.

Akkora a kereslet a Karoqra, hogy két új üzemben is gyártják

december 26, 2019 0

A Škoda reagált a Karoq iránti továbbra is nagy keresletre: december 12-én Nyizsnyij Novgorodban kezdetét vette a kompakt-SUV sorozatgyártása. Kvasiny, Mladá Boleslav és Ningbo mellett az oroszországi gyár a Karoq újabb termelési helyszíne, 2020-tól pedig Pozsonyban is beindul a gyártása.

Partnerségre lépett a NÚSZ és a Volánbusz

december 26, 2019 0

Együttműködési megállapodást írt alá a Volánbusz és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. A NÚSZ 200 céget magában foglaló nagyvásárlói programjában a Volánbusz lett a legnagyobb járműállománnyal rendelkező állami vállalat. A két cég az összefogással, a viszonteladói jutalékok és a banki költségek megspórolásával jelentős összeget takarít meg.

Okosan és biztonságban a Skodával

december 26, 2019 0

Az innovatív Simply Clever megoldásoknak köszönhetően a Skoda vezetőknek nem jelent problémát a fagy, a hó és a jég. A Skoda márkakereskedésekben készséges segítséget kaphat bárki az autó téli felkészítésében.

Dögös lesz az új Caddy

december 26, 2019 0

Ki állítja, hogy a Caddy nem lehet sportos? A Volkswagen Haszonjármű formatervezőinek eredeti vázlatai betekintést nyújtanak, hogyan mutathat majd a teljesen új Caddy 2020-tól: egy dolog biztos, hogy egyetlen csavar sem maradt érintetlen.

Felfüggesztik a 737 MAX gyártását

december 25, 2019 0

Januártól felfüggesztik a 737 MAX típusú repülőgépek gyártását – jelentette be a Boeing amerikai repülőgépgyártó óriásvállalat.

Renault Master teszt: mindent visz

december 24, 2019 0

Idén megújult, búcsúzóul mégis a régit teszteljük. Ha munka van, nem számít a külső. Az immár kilencedik évét taposó, többször frissített modellt, a majdnem leghosszabb, 6,2 méteres és 13 köbméteres L3H2 változatában teszteltük 145 lóerős, 2,3 literes, ikerturbós dízelmotorral.

Átadták a Gábor Dénes-díjakat

december 23, 2019 0

Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2019-es Gábor Dénes-díjakat a Parlamentben, Budapesten.

Adományoztak az audisok

december 23, 2019 0

Az adni jó mottó jegyében az év vége közeledtével ismét adakoztak az Audi Hungaria munkatársai. A vállalat által, immár hatodik éve szervezett karácsonyi adománygyűjtés során összesen mintegy két tonna élelmiszer gyűlt össze közel három millió forint értékben. Ruhaneművel, játékokkal, könyvekkel teli ajándékcsomagból 400 darab gyűlt össze.

Együttműködik a Continental és a 3M

december 23, 2019 0

A Continental technológiai vállalat együttműködésre lép a 3M-mel annak érdekében, hogy közösen olyan infrastruktúra és jármű közti (I2V) interfészt dolgozzanak ki, amelyek lehetővé teszik az infrastruktúra szempontjából fontos objektumok és technológiák, valamint a járművek technológiái közötti kapcsolat létrehozását.

200 000 jármű 39 hónap alatt

december 23, 2019 0

A Volkswagen Haszonjárművek gyárában, a lengyel Września városában termelési rekord ad okot az ünneplésre. A gyártás 2016. szeptemberi megkezdése óta a mindössze hároméves rekordidő alatt épült üzemben összesen 200 ezer Crafter és MAN TGE járművet gyártottak.

Jól megy a Videotonnak

december 22, 2019 0

A Videoton idei árbevétele elérheti a 190 milliárd forintot – mondta a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója.

1 2 3 4 7