Ötven embernek ad munkát az új tatabányai akkumulátor-beszállító

Hétmilliárd forintból létesít gyárat a koreai Soulbrain vállalat Tatabányán, 4700 négyzetméteren lítiumos akkumulátorokhoz szükséges elektrolitokat gyártanak majd; a beruházáshoz a kormány 425 millió forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter szerint a felépülő üzem a jövőben képes lesz a Magyarországon működő nagy koreai akkumulátorgyártó vállalatok, az SK Innovation és a Samsung alapanyag-igényének kiszolgálására.    Elmondta, a Soulbrain az első ütemben mintegy 50 embernek ad majd munkát, a vállalat akkora területet vásárolt, hogy azon a második és harmadik ütem fejlesztései is elférnek. Dominic Lee, a Soulbrain pénzügyi igazgatója elmondta, hogy a tervek szerint az év végére befejeződik a tatabányai üzem építése és jövő év közepén már működni fog.