Brutális nyereség a General Motors-nál

Az elemzők által vártnál nagyobb, a tavalyi első negyedévhez képest több mint tízszeres nyereségnövekedésről jelentett szerdán a General Motors (GM), részben az Egyesült Államokban tapasztalt keresletnövekedés hatására és amiatt, hogy sikerült árat emelnie.

A GM azt közölte, hogy a március végével záródott negyedévben az adózott eredménye 3 milliárd 22 millió dollár, részvényenként 2,03 dollár lett az egy évvel korábbi 294 millió dollár, részvényenként 17 cent után, amikor a termelés egy jelentős része állt a pandémia első hulláma miatt.    Az egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereség 2,25 dollárra ugrott a tavalyi első negyedévi 62 centről.    A járműgyártó bevétele a negyedévben 0,7 százalékkal, 32 milliárd 477 millió dollárra csökkent az egy évvel korábbi 32 milliárd 709 millió dollárról.    Elemzők jóval kisebb, 1,05 dolláros egyszeri tételek nélküli részvényarányos nyereségre, ugyanakkor nagyobb, 33 milliárd dolláros bevételre számítottak.

A GM legnagyobb hasznot hozó piacán, az Egyesült Államokban az eladott járművek száma 639 ezer 406 volt a negyedévben, 4 százalékkal több az egy évvel korábbinál, de így is a második leggyengébb első negyedévi adat volt 2015 óta.    A járműgyártó átlagos eladási ára rekordszintű, 44 ezer 685 dollár volt, 9 százalékkal magasabb a tavalyi első negyedévinél.    A GM megerősítette, hogy 4,5-5,25 dollár egyszeri tételek nélküli részvényarányos idei nyereségre, továbbá 6,8-7,6 milliárd dollár adózott eredményre számít.