Két kategóriában jelöli a Qashqai-t a Nissan

Nissan Qashqai
Az új Nissan Qashqai szabadidő-autóként és családi autóként is megállja a helyét. A japán márka hazai importőre, a Grand Automotive Central Europe Kft. ezért ebben a két kategóriában indítja az újdonságot a Magyar Év Autója 2022 díjért.

Bár vonalvezetése ismerős, teljesen megújult a Nissan Qashqai a Renault-Nissan CMF-C, azaz közös kompakt platformján. Ugyan a karosszériája az elődnél 3,5 centivel hosszabb, 2 centivel nagyobb tengelytávolságú és 3,2 centivel szélesebb, valamint 2,5 centivel magasabb is, tömege a 41 százalékkal javított torziós merevsége ellenére is 60 kilogrammal csökkent. Csomagtartója 460 literes. Motorfronton a legnagyobb újdonság, hogy csakis lágy és teljes benzines-elektromos hajtáslánccal érhető el: az 1,3 literes turbós benzinmotor 12 voltos lágy hibridrendszert kap és 140, valamint 158 lóerős teljesítménnyel, 6 fokozatú kézi vagy az erősebbnél automatikus váltóval vihető. Az erősebb verzió összkerékhajtással is rendelhető, amivel az alapesetben csatolt lengőkaros hátsó futómű helyett már multilink rendszer is jár, de a kínálat csúcsa még nem ez, hanem a szabadidő-autók között versenyző E-Power verzió. Utóbbiban a kerekeket egy 140 kW-os (190 LE) teljesítményű villanymotor hajtja, van a rendszerben egy akkumulátor, amelynek a töltéséről 1,5 literes, 157 lóerős benzinmotor gondoskodik. A Qashqai e-Power olyannyira villanyautós vezethetőséget ígér, hogy még a Lefből ismert e-Pedalt is megkapja, felárért pedig az akár a sebességhatárokhoz magától alkalmazkodó ProPilot rendszert is. Az e-Power hajtás egyedülálló abban, hogy a benzinmotort kizárólag az elektromos áram előállítására használja, míg a kerekeket egyedül az elektromotor hajtja. Ez azt jelenti, hogy a benzinmotor mindig az optimális üzemi tartományában működhet, ami kiemelkedő üzemanyag-hatékonyságot és alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást eredményez, egy hagyományos belsőégésű motorral összehasonlítva.

All-new Nissan Qashqai: elevating the drive

Év Magyar Autója díjak

Az Év Magyar Autója 2022 díjat a Magyarországon összeszerelt, gyártója által nevezett autók közül ítéli oda a zsűri szigorú szempontrendszer alapján. A rangsorolásban sok más mellett az is döntő, hogy az adott autó milyen hányada készül hazai beszállítók alkatrészeiből, illetve mekkora az itthoni fejlesztés hozzáadott értéke. A szakmai zsűri két másik kategóriában is döntést hoz jövő tavasszal. Az importőrök által benevezett autók közül azok nyerik el a Magyar Év Autója 2022 díjat, amelyek kategóriájukban (kisautók, családi autók, üzleti autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a leginkább megfelelnek a magyar vásárlók igényeinek.

Szintén a zsűri – tagjai: Biró Csongor, Csordás Gábor, Gulyás Péter, Katona Mátyás, Miklós-Illés Kálmán – dönt több kategóriában (elektromos/hibrid városi autók, elektromos/hibrid szabadidő-autók, elektromos/hibrid prémium autók, elektromos és hibrid kishaszonjárművek) az Év Zöldautója 2022 díj várományosairól, legyenek azok villanyautók, vagy hálózatból tölthető hibridek. A Közönségdíj 2022 díj birtokosa pedig az az autó lesz, amelyre az összes jelölt autó közül a jövő év eleji közönségszavazáson a legtöbben szavaznak. A szervezők kiosztják az Év Beszállítója 2022 kitüntetést is. Ezt azok a hazánkban termelő autóipari vállalatok kaphatják meg, amelyeket a hazai és nemzetközi autógyárak, valamint szakújságírók arra érdemesnek találnak, illetve a legmegbízhatóbb 2021-es magyarországi partnerükként a szervezők kérésére megjelölnek.

2021-es díjazottak

Az Autós Nagykoalíciós és a Járműipar.hu szervezésében az Év Magyar Autója díjakat először 2020-ban osztották ki, akkor 39 autót neveztek. 2021-ben 46 autó közül választott a zsűri. Az Év Magyar Autója 2021 díjat a gyártói kategóriában a Suzuki Vitara kapta, a Magyar Év Autója 2021 díjat különböző kategóriákban a Renault Clio, a Honda CR-V, a Volkswagen Tiguan, a BMW Z4, a Volkswagen Arteon Shooting Brake, az Opel Vivaro és a Ford Ranger Thunder nyerte el. Az Év Zöldautója 2021-ban a Volkswagen ID.3, a Hyundai Kona EV, a Toyota RAV4 Plug-in Hybrid és a Mercedes-Benz CLA 250 e modell lett. A Közönségdíj 2021 birtokosa a legtöbb közönségszavazattal a Suzuki Vitara, míg az Év Beszállítója 2021 oklevelet a – Bridgestone, a Continental, a Knorr-Bremse, a Salgglas és a SEGA egy-egy magyarországi gyára érdemelte ki. A zsűri 2022-ben is megválasztja az Év Autós Marketing/PR-szakemberét, az elismerést idén Hársfalvi János, a Suzuki marketingvezetője kapta.

További részletek: http://evmagyarautoja.hu/nevezes/