Aláírták a hároméves bérmegállapodást

NÚSZ

NÚSZ
Aláírták a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél a 2021-2023. évre szóló hároméves bérmegállapodást szerdán, a munkavállalók alapbére 2023-ig 15 százalékkal emelkedik.

A megállapodást Juhász Edit, a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgáltatásokért felelős államtitkára jelenlétében írta alá Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója és Tasnádi Ferenc, a Közúti Dolgozók Szakszervezetéhez (KIGDSZ) tartozó Állami Autópálya Kezelők Alapszervezetének bizottsági titkára írták alá a társaság székházában.    Juhász Edit kijelentette, a több éves, előre tervezhető bérrendezés képes lesz a szakképzett munkaerő megőrzésére, és biztosítja a vállalat stabilitását.     Az állami vállalatok bérrendezési programja a gazdaság újraindításának egyik fontos eleme, hozzájárul ahhoz, hogy a gazdaság visszanyerje stabilitását – fogalmazott az államtitkár.

 Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság a pandémia idején, 2020-ban meg tudta ismételni a 2019. évi eredményét, a társaság által beszedett útdíjak a költségvetésben jelentős tételt képviselnek, és szerepet játszanak a gazdaság újraindításában.    A vezérigazgató ismertette, hogy az idén július 1-jétől 4, jövőre 7, majd 2023-ban 4 százalékos átlagos alapbérfejlesztést hajtanak végre a vállalatnál teljesítmény alapon.