450 új munkahelyet teremt Debrecenben a Vitesco

Vitesco
Sikerült megállapodni a Vitesco Technologies (VT) német autóipari céggel, hogy egy zöldmezős beruházás keretében Debrecenben új gyárat építsenek fel, amelyben csúcstechnológiájú autóelektronikai alkatrészeket fognak gyártani – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárca közleménye szerint a miniszter arról számolt be, hogy a Vitesco 47 milliárd forintos beruházásához a magyar állam 10,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt, a nagyjából 7000 négyzetméteres üzem felépítésével ugyanis 450 új munkahely jön létre.    Hozzátette, a projekt értékét növeli, hogy elektromobilitási eszközök gyártására vonatkozik, márpedig “aki megnyeri az autóipar új korszakát megalapozó beruházásokat, az hosszú távon tudja garantálni a nemzeti gazdaságának folyamatos növekedését”.

Kiemelte, hogy a projekt két új rekordhoz is hozzásegítheti idén a magyar gazdaságot. Egyrészt az ország nagyon közel került ahhoz a korábbi tervhez, hogy az autóipar termelési értéke, miután 2021 első felében 31 százalékkal nőtt, az év végére meghaladja a 10 ezer milliárd forintot. Másrészt a magyar-német kereskedelmi forgalom is minden idők legmagasabb eredményét mutathatja majd fel, miután volumene az idei év első öt hónapjában 22 százalékkal emelkedett. Ennek kapcsán aláhúzta, hogy Magyarország exportjának körülbelül egynegyede Németországba irányul.